Kutyáik hozták össze a világtalan párt

vak
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 25. 11:30
Claire Johnson és Mark Gaffey maga sem gondolta, hogy vakvezetői kutyáik barátsága megváltoztatja az életüket. A két gazdi egymásba szeretett és egybekeltek.
Bors

Az 50 éves Claire Johnson és az 51 éves Mark Gaffey örökké hálásak lesznek kutyáiknak, Venice-nek és Roddnak. A pár 2012-ben találkozott először, miután ugyanazon az egyhetes tanfolyamon vett részt vakvezető kutyáival.

Mivel a két eb gyorsan összebarátkozott, az oktatás végén Johnson meghívta a hölgyet egy kávéra. Ezután még néhány alkalommal randevúztak, és fülig szerelmesek lettek egymásba. 2013-ban Valentin-napon a férfi egy vakvezető kutyákról szóló valóságshow kamerái előtt meg is kérte a nő kezét, majd a hétvégén örök hűséget esküdtek egymásnak.

– Nem kétséges, a kutyáink hoztak össze minket. Ahogy Venice és Rodd összebarátkozott, úgy lettünk mi is lelki társak Markkal – mesélte Claire a Daily Mailnek. – Nélkülük talán soha nem ismerkedünk meg, pedig alig pár kilométerre laktunk egymástól.

– Az egyhetes tanfolyamon a kutyáink mindig együtt játszottak, és mindenki azzal viccelődött, hogy az ebek után mi is egymásba szeretünk. Igazuk lett – mondta az újdonsült férj. Ezek után természetes, hogy a labrador-retrieverek vezették oltár elé a párt, és ők vitték a gyűrűket is. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.