Két lábon járó öröknaptár a kaposvári Kemény Gábor. A vasutas fiatalember bárki születési dátumából évszázadokra visszamenőleg azonnal megmondja: milyen napra esett.
Elkerülhetetlen, hogy tovább emelkedjen a nyugdíjkorhatár Magyarországon is. Egy nemzetközi szervezet szerint nálunk csak a 70. életév betöltése után kellene öregségi járandóságot fizetni.
Papi hivatásától nem fosztották meg, de minden ezzel járó tevékenységtől eltiltották az olaszliszkai M. József atyát. A falubeliek állítják: eretnekség miatt függesztették fel, míg barátja, László szerint az atya Jézustól kapja az információkat.
Ritkán látható intim pillanatokat örökített meg a gorillák életéből egy spanyol fotós. Újszülöttjét olyan megható szeretettel dédelgeti anyja, hogy el sem hisszük, a világ egyik legerősebb vadállatát látjuk.
Megtiltotta az iráni kormány az országban élő nőknek, hogy nyilvános helyeken nézzék a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság - az ázsiai országban főképp mozikban vetített -meccseit. Az ok némileg meglepő.
A Gatka az észak-indiai szikhek harcművészete volt, majdnem eltűnt, mikor pár lelkes harcos extrém szörnyűségeket művelve újjáélesztette. Ehhez kellett egy indai Got Talent fellépés, és az is, hogy rekordkísérletet állítsanak fel. Ma...
Eltiltották gyerekétől azt az amerikai asszony, aki kis híján megölte saját lányát. A 16 éves, agybénulásban szenvedő lányra a gyermekvédelmi hatóságok az utolsó percben bukkantak rá.
Már hazaértek kocsmatúrájukról David Cameronék, amikor kiderült: elhagyták az egyik gyermeküket. A kislányt az ivóban felejtették, ahol a brit kormányfő jó hangulatban sörözött.
Li Hongfang egyike volt a legszebb nőknek Tiancsao faluban, mielőtt hatalmas daganatok lepték el az arcát. A negyvenéves családanya nem tudja kifizetni az életmentő műtétet, ezért az utcán kell koldulnia.
Az angol királynő jubileumi ünnepségére készített sört a zalalövői Horváth Tibor. A férfi munkásként kezdte karrierjét egy dél-angliai sörfőzdében, mára már vezetővé küzdötte fel magát. A Queens of Diamonds óriási siker lett.
Szabolcs állítja: megzsarolták az üdülési csekk miatt Nemcsak uzsorakölcsönnel zsarolta kollégája T. Szabolcs fegyőrt az állampusztai börtönben, de életveszélyesen fenyegette is. Ezért kényszerült arra, hogy kiraboljon egy játéktermet...
Castrill de Murcia a világ legveszélyesebb városa az újszülöttek számára. A spanyol településen ugyanis egy nyári ünnepségen minden évben révült sámán ugrál a babák fölött, így űzve el a gonoszt.
Több vállalkozás kínál menekülést az adósság elől a hiteleseknek. A legcsábítóbb ajánlatot tevő cégnél már pár tízezer forinttal is be lehet kerülni. A hatóság szerint az ilyen hirdetés általában túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Heves vita bontakozott ki tegnapi cikkünkről, amelyben egy beteg debreceni asszony az eutanázia hazai bevezetését szorgalmazza. Olvasóink zöme támogatja a kegyes halált.
Lélegeztetőgép tartja életben a jászapáti strandon újraélesztett kislányt. A két felügyelő tanárt, aki osztálykirándulásra vitte a gyerekeket, annyira megviselte az eset, hogy azóta nem dolgoznak. A rendőrség vizsgálja, ki a felelős.
A bolondját járatja pszichiáterével T. Edit, a pestszentlőrinci darabolós gyilkos – vélik az áldozat hozzátartozói. A rokonok szerint kizárt, hogy egy elmebeteg képes legyen olyan tervszerűséggel ölni, ahogy Edit.
Felmenti a város a riválisát agyonlövő rendőrt és a házasságtörő balatonfüredi főorvost is, akiket egy napon temettek el. A felelősnek kikiáltott Edit egyik gyászszertartáson sem lehetett ott. Egy nő hűtlenségét még ma is szigorúbban...
Különös sírokat tártak föl Bulgáriában. A csontvázakon jól látszik, hogy hegyes rudakkal szíven szúrták őket, pontosan úgy, ahogy a legenda szerint a vámpírokkal kell végezni.
Ellentámadásba lendült Iliasz Kazidiarisz a görög Arany Hajnal nevű szélsőséges párt szóvivője, aki a múlt héten két női vitapartnerének esett neki élő adásban. A férfi egyiküket leöntötte, másiknak pedig három pofont is kiosztott....
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.