Lezárult a nyomozás annak a 45 éves tanárnak az ügyében, aki a gyanú szerint intim viszonyba került 15 esztendős tanítványával egy vidéki református gimnáziumban. A férfi szerint mindez baromság.
Számtalan invazív orvosi beavatkozást kellett átélnie egy hétéves kislánynak, miután anyja meggyőzte az orvosokat azok szükségességéről. Többek közt egy csövet is behelyeztek a gyomrába, hogy azon keresztül táplálják.
A szupermarket kamerája nem csak azt rögzítette, ahogy a kisfiú a bolt közepére ürít, de az is nyilvánosságra került, amikor az első vevő megtalálja a csomagot...
“Tapló vagyok, bringaúton parkolok” feliratú matricát ragasztanak a székesfehérvári bringások azokra az autókra, amik járdán vagy kerékpárúton parkolnak – írta meg a feol.hu.
Elkerülhetetlen a dugódíj, a főváros javaslatairól heteken belül dönthet a kormány - jelentette be a főpolgármester. A főváros kétlépcsős javaslatot terjeszt a kormány elé.
Szabályosan darabokra szaggatta egy koktél a 18 éves lány gyomrát. Életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani - a gyilkos italt kínáló bárt mégsem zárták be.
Alig kapnak enni azok a rendőrök, akik a magyar-szerb határon teljesítenek szolgálatot. Egy Facebook-bejegyzés szerint mindössze két zsemle, egy alma és egy sportszelet, amit kapnak.
Az Új köztemetőben helyezték végső nyugalomra Halász Beát. A fiatal lány augusztusban szenvedett halálos motorbalesetet a Kerepesi úton. Temetésén több tucatnyi motor kísérte el utolsó útjára.
A nevelt lányát és anyósát megkéselő Balázs István néhány éve saját fiával és feleségével tette ugyanezt, börtönben is volt. Lehet, hogy most is a Dráva árterében bujkál?
Hiányzik az életéből a gumicsizmás-puttonyos hétvége? Rég nem volt hasmenése a friss házi musttól? Szeretne végre saját, verejtékkel megtermelt kékfrankost inni? Találtunk a főváros közigazgatási határán belül egy szőlőt és pincét,...
A világ egyre több pontján készülnek arra, hogy szeptember 28-án, hétfőn véget ér a földi élet. Az apokalipszis eljövetelét több dologtól várják és várták, megnéztük, hogy melyik bekövetkeztének mennyi az esélye.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.