9 évig szenvedett a nő, senki nem tudta miért

9 évig szenvedett a nő, senki nem tudta miért

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 23. 16:00
Bors

Tamara McCorkindale még csak 20 éves volt, de már 9 éve hasi fájdalmai voltak, amelynek okát nem tudták megállapítani az orvosok - írja a The Sun magazin. Számos fájdalomcsillapítót szedett, és miután hazaért a munkából midig kimerült volt. A nőt Lancashire-i otthonában holtan találták a rendőrök, miután szülei jelezték a hatóságoknak, hiába keresik, nem tudnak kapcsolatba lépni vele.

A nő halála napján, a hazaérkezését követően írt egy SMS-t a családjának, hogy lefekszik. Utána már nem lehetett kapcsolatba lépni vele. A rendőrök ágyon fekve találták meg, mellette rengeteg fájdalomcsillapító tabletta volt. Mint kiderült, túladagolás okozta a halálát.

Háziorvosa szerint a nőnek nagyon sok kellemetlensége volt, és soha nem tudták diagnosztizálni mi baja. Járt gasztroenterológusnál, nőgyógyásznál, de mindenki csak széttárta a karját. McCorkindale egyébként nővérként dolgozott a gyerekosztályon és arra mindig figyelt, hogy a gyerekek ne lássanak semmit a küzdelméből. A fájdalom pedig néha teljesen uralta az életét, néha pedig eltűnt. A szakértők szerint a halála a véletlennek volt köszönhető, nem szándékosan vetett neki véget.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.