Idén már tényleg nem lesz több nyár – jön a lehülés és az égszakadás

Idén már tényleg nem lesz több nyár – jön a lehülés és az égszakadás

hideg
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 22. 11:00
Bors

Vasárnap napközben fokozatosan megvastagszik a felhőzet, északnyugat felől hidegfront éri el a Kárpát-medencét. 15 és 20 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Beborul az ég, és nyugat felől egyre többfelé kezdődik esőzés. Estétől megerősödik az ÉNy-i szél. Vasárnap éjfélig még csak a Dunántúl nyugati, délnyugati részein eshet 20 mm-t meghaladó eső. Ezt követően éjszaka, illetve hétfő napközben már nagy területen - legkisebb eséllyel északnyugaton és délkeleten - haladhatja meg a napi összeg az akár 30-50 mm-t is, írja az OMSZ.

Hétfőn tovább romlik az időjárás, kellemetlen, borús őszi idő lesz. Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és még mindig sokfelé számíthatunk esőre, a középső és a keleti tájakon kiadós csapadék várható. Erős, több helyen viharos lesz az ÉNy-i, É-i szél. Erős lehűlés valószínű, néhol a 10 fokot sem éri el a maximum, írja a Köpönyeg.

Kedden lassan, de csökken a felhőzet, de főleg a nap első felében még előfordul eső, záporeső. Délutánra már kissé mérséklődik az erős légmozgás. 13 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szerdán újra sok napsütésre, felhőátvonulásokra számíthatunk. Az ÉK-i szél megélénkül. 10-11 fok körül alakul a hőmérséklet délután.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.