Az 1-es típusú cukorbetegséggel élők helyzetét könnyítő, valamint a bölcsődék létesítését egyszerűsítő döntéseket is hozott hétfői ülésén a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs - közölte a családokért...
Megdöbbentő pillanatok szemtanúi lehettek a cirkusz nézői, akik kénytelenek voltak végignézni, ahogyan egy elvileg szelíd és idomított medve megtámadta az idomárt a fellépés közben.
A pilóta, Endresz György, valamint navigátora, Magyar Sándor 1931. július 15-én kelt útra az Amerikai Egyesült Államokból, hogy Justice For Hungary, azaz Igazságot Magyarországnak nevű gépükkel első magyarként repüljék át az Atlanti-óceánt.
Augusztus 1-től lehetőség nyílik a harmadik, megerősítő oltásra a koronavírus ellen. A Bors utánajárt, melyik típusú oltóanyagra mit javasolnak a szakemberek.
A hét közben Nyugat-Európát is elárasztó hidegörvény hazánkat is elérte. Szombaton, délnyugaton több települést öntött el a villámár. A viharok pedig a balatoni nyaralókat sem kímélték.
Semmibe vették a helyieket, beépítették volna az utolsó nagy Római-parti parkot is – de végül, valószínűleg a lakossági tilatkozás hatására, elálltak a tervtől.
Railey Diesel pincérnőként dolgozott a viágjárvány előtt egy étteremben, ahol párja volt a szakács. A lezárások alatt elvesztették a munkájukat, most pedig az OnlyFans oldalon hódítanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.