A Bors egyik olvasója értesítette lapunkat, hogy pénteken délután három órakor a budapesti 3-as metró Gyöngyösi utcai megállójában egy fiatal férfit gázolt el az egyik szerelvény.
Magyarország adta a legsikeresebb választ európai összehasonlításban a koronavírus-járvány gazdasági következményeire - mondta pénteken Londonban Szijjártó Péter.
A pandémia alatt sokan hagyták ki a fogászati szűrővizsgálatot és halasztották el kezelésüket. Időnként kimaradt a fogmosás is, és több édességet is fogyasztottak, különösen az otthoni munka alatt.
Szexuális erőszak és gyermekpornográfia gyanúja miatt fogtak el egy abonyi fiatalt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai - közölte a szervezet sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
A pecázás a sztárokat is megfertőzte. Színészek, zenészek, sportolók ragadnak botot, hogy kikapcsolódjanak a vízparton. Ezúttal az olimpiai bronzérmes úszóval, Kenderesi Tamással ugrunk fejest a témába.
Hihetetlen átalakuláson megy át egy nő pár perc alatt, akinek ha egymás mellé tesszük az előtte-utána fotóját, a legtöbben el sem hiszik, hogy ugyanarról a személyről van szó.
A főpolgármester háta mögött szinte újjáalakult a Gyurcsány kormány – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban, amikor a műsorvezető az őszödi beszéd 15. évfordulójáról kérdezte.
Megdöbbentő felvételeket mutatott közösségi oldalán Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc rendőrterrorjáról. A drámai képsorok alatt a miniszterelnök reggeli rádióinterjúja hallható, amint felidézi emlékeit az őszödi beszédről.
A mosógépek ára mintegy 80 ezer és 450 ezer forint között mozog, ezért nem mindegy, mennyit is fogyaszt az évek során az adott készülék, milyen könnyen használható, illetve milyen jól mos vagy öblít. A Tudatos Vásárlók erre keresték...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.