Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán számolt be a szörnyű esetről még csütörtökön, miszerint barátai szeme láttára, focizás közben lett rosszul egy 15 éves fiatal Budapesten. A fiú minden előzetes panasz nélkül hirtelen összeesett és nem mozdult, ezért társai azonnal mentőt hívtak és a mentésirányító telefonos utasításai szerint megvizsgálták,
de ekkor már nem lélegzett.
A közösségi oldalon olvasható beszámoló szerint a hős fiatalok nem estek pánikba, azonnal megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek barátjuk életéért, amíg a sporttelep egyik dolgozója elrohant a helyszín közelében kihelyezett defibrillátorért. Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az életmentést, miközben a mentésirányítás segítségével felvették a kapcsolatot a legközelebbi szívcentrummal, ahol felkészültek a beteg fogadására. A gyermek életéért vívott heroikus küzdelem sokáig zajlott még a focipálya gyepén, majd folyamatos újraélesztés mellett, kritikus állapotban szállították kórházba a fiút.
A fiatal focista klubja azonban nemrég lesújtó hírt közölt: mint kiderült, a fiú életét vesztette.
– Szomorú szívvel tájékoztatjuk Barátainkat a tragédiáról, Patrik itt hagyott minket tegnap este. Nem találjuk a szavakat. Fiatal, életerős, vidám srácot ismertünk meg benned. Két hónapja csatlakoztál, de gyorsan a közösség fontos részévé váltál. Még csak most kezdődött közös utunk, de máris véget ért. Az élet igazságtalan sokszor. Most is az volt. Klubunk őszinte részvétét fejezi ki Patrik családjának, barátainak – olvasható az ISSIMO SE Facebook-oldalán. Hozzátették: Patrikra ma este gyertyagyújtással emlékeznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.