Várható volt a családtámogatások 2023-as bővítése, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök többször kijelentette, hogy a magyar kormány nem akarja a családokkal megfizettetni a jelenlegi gazdasági válság és a szomszédunkban elhúzódó háború árát - jelentette ki a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) alapítója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Egy győri fiatal, Szlapák Dániel, azon kevesek közé tartozik, aki a cowboy életformát választotta hobbijának. Ez az időtöltés a legkevésbé nevezhető veszélytelennek, alap esetben kisebb nagyobb sérülés mindig benne van, azonban az kisalföldi „betyárt” éppen ez a felfokozott állapot kerítette hatalmába, mely a szenvedélyévé vált.
Tizenkét megyére zivatarok miatt kiadták a figyelmeztetést, késő délelőtt északnyugat felől egy gyengülő hidegfront szakadozott felhőzete érkezik az országba.
Biztonságosak és hatékonyak a Pfizer Covid-vakcinái a hat hónapos és négyéves kor közötti gyerekek számára - állapították meg az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) munkatársai vasárnap.
Lezuhant egy kisrepülő vasárnap Érsekújvár térségében, a fedélzeten lévők egyike életét vesztette, társát pedig életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították - ismertette Alena Krcová, a helyi mentőszolgálat szóvivője.
Józsefvárosban rezeg a léc: az MSZP és a DK, kiválva a balos szivárványkoalícióból, saját csoportot hoz létre. Mint mondják, „saját arcukat” szeretnék megmutatni. Pikó András polgármester pedig ki van szolgáltatva a marakodó baloldali pártoknak...
Elkerülheti a rácsok mögé jutást az a buszvezető, aki a járművén felejtett egy négyéves kislányt Tomajmonostorán. Inez Flóra órákat töltött egyedül a tűző napsütés miatt szaunává vált utastérben, majd péntek reggel a debreceni kórház intenzív osztályán meghalt.
Előre megmondta barátjának, hogy véget vet az életének az a 36 éves férfi, akinek vasárnap délután kigyulladt a bérelt lakása. Miközben a negyedik emeleti családi fészek lángolt, Norbert a mélybe zuhant. Ugyan gyorsan érkezett a segítség, csak a kétgyermekes apa halálát tudták megállapítani.
John Wayne Gacyt mindenki szelíd, szimpatikus férfinak ismerte: volt is nagy döbbenet, amikor kiderült, hogy miközben bohócként lépett fel rendezvényeken, 33 fiatal fiút erőszakolt és gyilkolt meg – emiatt híresült el „a gyilkos bohócként”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.