Megjárta a poklok poklát Dalma: a kislánynak sürgősen segítségre van szüksége

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 23. 15:00
Hatalmas erővel küzd a kislány.

Még csak 15 éves, de az élet már olyan kihívások elé állította Dalmát, amivel nagyon kevesen tudnának megbirkózni. Minden napja küzdelem, négy éve ugyanis csontvelődaganattal diagnosztizálták, azóta pedig megjárta a poklok poklát.

Fotó: TV2

Nehéz ezt kezelni, de ha én feladom, akkor neki milyen példát mutatok

- kezdte Setét János, az édesapa. Élete 6 évvel ezelőtt teljes mélypontra került, ugyanis egykori felesége minden előjel nélkül hátat fordított neki és gyermekeinek. Azóta nem hallottak róla semmit, a gyerekei felől sem érdeklődik. János pedig egyedül maradt 3 gyermekkel.

Csak annyit tudtam tenni, hogy értük vagyok

- mondta a Tényeknek az elkeseredett édesapa, akinek kislányát, Dalmát 4 éve diagnosztizálták a betegségével. A kislánynak sürgősen transzplantációra van szüksége, ez az egyetlen esélye az életben maradásra. Ő addig is hősként küzd azért, hogy visszakaphassa régi önmagát. A műtét után egy steril szobára is szüksége lesz, ami nem olcsó, ám Dalma minden erejével küzd.


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.