Ultimátumot adott koldusainak egy kínai város; vagy beköltöznek a számukra előkészített ketrecekbe, vagy kidobják őket a településről. Nanchang városa azzal indokolja a kemény szabályozást: nem akarják, hogy a településen megrendezett...
Egy évvel kevesebbet, tíz év helyett kilencet kell fegyházban töltenie L. József Mártonnak, aki leszúrta a testvérét – döntött hétfőn a Debreceni Ítélőtábla. A bíróság azzal indokolta az enyhítést, hogy a vádlott beismerő vallomást...
Anna Finnegan és korábbi kedvese már nem éltek együtt, de senki nem gondolta, hogy ilyen tragédiába fordul kettőjük kapcsolata. A férfi brutális kegyetlenséggel végzett az asszonnyal Dublinban.
Egy többszörösen amputált férfi, Brian Claunch mindössze azért támadt rá gondozóira és a rendőrökre, mert nem adtak neki cigarettát. A helyszíni dulakodásban életét vesztette Houstonban.
Több mint egymillió forint talált gazdára a Bors Bűvös Hetes játékán, hiszen a pénteki sorsoláson is tizenegy játékosunk lett 100–100 ezer forinttal gazdagabb. A nyereményosztás ezen a héten is folytatódik – egészen október közepéig,...
A vasárnap munkaszünetté nyilvánítását kezdeményezi az Európai Unióban a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom. Ha az elképzelés teret nyer, a döntés ránk is vonatkozik. Az érintett dolgozók és családjuk örülnének, a vásárlók kevésbé.
Kevesebb esélye van a balesetre annak a sofôrnek, aki zenét hallgat útközben – állítja egy tudós. A hazai szakemberek is elismerik a muzsika jótékony hatását, bár hozzáteszik: az sem mindegy, mekkora a hangerő.
Farmer meg kockás felső, szabadidőruha, frakk és csokornyakkendő, prémgalléros télikabát: így néz ki az idei módi a yorkie kutyusoknál. A szakértő haja égnek áll, az ölebeké nem, ezért a szakember szerint a felkötött kutyatincsekkel...
A hét minden napján kötelező a testnevelésóra szeptembertől az első, az ötödik és kilencedik évfolyamos diákoknak. A többi osztály sem ússza meg, nekik a következő években vezetik be a mindennapos tornaórát.
Számításaink szerint vagy ötvenmillió forint folyhatott ki az eltűnt szegedi diáklány, Anna és barátja, Péter kezei közül. Főbérlőjük úgy véli, Anna megtévesztés áldozata lett.
A sorozatszínész csodálatos alakjával kivívta kolléganői irgységét. „Utállak” – mondják neki a sorozat fiatal hölgy szereplői, akik ugyancsak csinosak, ám a karcsú derékért nekik tenni is kell. Míg Szabó Kitti az edzésre esküszik,...
A rendőrség őrizetbe vett egy 33 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy augusztus 29-én összeszurkált egy prostituáltat a 44-es főút Kecskeméthez közel eső szakaszán található erdőben. Vizsgálják, hogy a sorozatelkövetőt fogták-e el.
Tragédia árnyékolta be a moszkvai autómentes napot: egy részeg sofőr 200 kilométeres sebességgel tarolt le egy zsúfolt buszmegállót. A balesetben hét fiatal szörnyethalt, és többen megsérültek. A környéken lincshangulat alakult ki.
Egy újságíró beépült, így derült fény arra, hogy rasszista megjegyzéseket tesznek a meztelen testekre, pornót néznek a halottaskocsiban, és nem öltöztetik fel az elhunytakat, csak melléjük teszik a ruháikat Angliában.
A válság átírta a műkincspiacot is. A legértékesebb műtárgyak immár nem a fejlett országokban, hanem Kínában találnak vevőre. A legnyereségesebb művész sem Picasso többé, hanem Chang Dai-chien. 2. rész
A válság átírta a műkincspiacot is. A legértékesebb műtárgyak immár nem a fejlett országokban, hanem Kínában találnak vevőre. A legnyereségesebb művész sem Picasso többé, hanem Chang Dai-chien.
Sokkolta a világot orosz tudósok bejelentése: megnyitják minden idők legnagyobb gyémántbányáját Szibériában, ahol egy több millió évvel ezelőtt egy meteoritbecsapódás indította el a gyémántképződést. A készlet fölrobbanthatja a gyémántpiacot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.