Azt hitte, sosem sikerül neki: 74 évesen vehette kézhez a diplomáját az álmait feladó nagymama

diploma
PUBLIKÁLÁS: 2026. április 28. 15:30
Unokája segítségével sikerült teljesítenie egyik legnagyobb álmát. Öt évtized kihagyás után vehette kézhez a diplomáját az asszony.

Raelene Page több mint öt évtizede hagyta ott az egyetemet, az álmát, hogy egyszer végezzen, azonban sosem adta fel. Most, 74 éves korában kapta kézhez végül a diplomáját.

74 évesen szerezte meg diplomáját az anyuka
74 évesen szerezte meg a diplomáját az anyuka (Fotó: Unsplash)

Azt hitte, sosem kapja meg a diplomáját: 74 évesen valósult meg álma

1969 volt, amikor a utahi Provóban található Brigham Young Egyetemre felvették, de végül úgy döntött, közelebb marad otthonához, Észak-Maine-ben.

Az egyetemről szőtt álmaim szertefoszlottak

- nyilatkozta.

Az amerikai asszony végül a diploma megszerzése helyett férjhez ment, családot alapított, és a munka, valamint a gondoskodás köré építette az életét. Az évek során otthonról vezetett egy bölcsődét, éttermet irányított, könyvelőként dolgozott egy fakitermelő cégnél, majd 25 évet töltött a postán, mielőtt 2012-ben postamesterként vonult nyugdíjba. Az évek múlásával egyre valószínűtlenebbnek tűnt, hogy valaha is visszatér az egyetemre, hiszen családja, gyermekei nevelése és a munka minden idejét felemésztette. A tanulási vágy azonban sosem tűnt el teljesen - azt mondja, ez mindig is része volt a személyiségének.

Mindig is azt kívántam, bárcsak egyetemre jártam volna, mert már fiatalon tudtam, hogy szeretek iskolába járni és tanulni

- mondta.

Amikor évekkel később Kaliforniába költözött, rátalált a BYU Pathway programjára. Először nem tűnt megvalósíthatónak, mivel személyes részvételt igényelt, de 2021-ben, amikor megtudta, hogy a program virtuálisan is elvégezhető, a lehetőség hirtelen valóságossá vált.

Annyira izgatott lettem. Úgy döntöttem, hogy beiratkozom, hogy diplomát szerezhessek

- mondja Raelene.

@lifeoftaygale hey yeah so I’ve been crying about this all morning. im so proud of her. I love her so so much :’) #nevertooold #collegegraduation #collegegraduate #collegegrads #shedidit ♬ Coming Up Roses - Harry Styles

Kitartása most ezreket inspirál

2022-ben vágott bele unokája, Taylor segítségével, mert annyi év után fogalma sem volt, mit várnak majd el tőle. Csak azt tudta, hogy mindenáron diplomát szeretne szerezni.

A legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy régi vágású tanuló voltam, és nagyon kevés számítógépes ismeretem volt

- mondja.

Az anyuka minden kihívás ellenére tovább küzdött, bár a bizonytalanság és a kétely pillanatai is részei voltak tanulmányainak. Évekig tartó erőfeszítés után végre elérkezett a pillanat, amelyért annyira küzdött.

Csodálatos és szürreális élmény volt átsétálni azon a színpadon a diplomaosztón

- mondja Page.

A közönség soraiból a családja végignézte a mérföldkőnek számító pillanatot. Az unoka, Taylor számára különösen megható volt az esemény:

Határozottan elsírtam magam, amikor láttam, ahogy átsétál a színpadon, tudván, hogy most valósította meg egy álmát és célját, amire évek óta vágyott.

Unokája az eseményről készült videót feltöltötte a TikTokra. A felvétel rengeteg emberhez eljutott, és sokaknak adott reményt. Raelene később ennek kapcsán elárulta: sosem az volt a célja, hogy másokat inspiráljon, de most új értelmet nyert hosszú kitartása, és reméli, hogy története sokakat arra ösztönöz, hogy soha ne adják fel az álmaikat. (People)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.