Egy brit édesanya, Sam Butler története megrázó példája annak, milyen kegyetlenül kiszámíthatatlan lehet egy ritka betegség lefolyása. A 41 éves nő már évekkel ezelőtt súlyos árat fizetett a diagnózis felállítása után: a jobb lábát térd felett amputálni kellett, most pedig egy újabb, rendkívül kockázatos műtét előtt áll, miután daganatokat találtak a gerincén.

Butlernél 2020-ban diagnosztizáltak úgynevezett óriássejtes daganatokat (GCT), amelyek általában jóindulatúak. Az orvosi adatok szerint ezeknek mindössze körülbelül 4 százaléka válik rosszindulatúvá, Sam esete így rendkívül ritkának számít. Az elmúlt évek során az édesanya több mint öt műtéten esett át a lábai miatt, köztük azon az operáción is, melynek során amputálták a jobb lábát. A megpróbáltatások azonban itt még nem értek véget.
Most egy háromlépcsős gerincműtét utolsó, egyben legkockázatosabb szakasza vár rá, amelynek célja a gerincén kialakult daganatok eltávolítása. A család által indított adománygyűjtő oldalon testvére, Jodie King megrázó részleteket osztott meg a küzdelemről.
Semmi sem készít fel arra, hogy azt az embert, akit szeretsz, intenzív osztályon lásd, lélegeztetőgépen, miközben újra kell tanulnia lélegezni, miután a műtét során megsérült a tüdeje és az aortája
– írta.
A hosszú felépülés során Samnek nemcsak meg kellett tanulnia újra járni, hanem azzal a ténnyel is szembe kellett néznie, hogy elvesztette az egyik lábát. A nő egy hétéves kislány, Florence édesanyja, és az elmúlt hat évben folyamatos kezelések és műtétek között élte az életét. Kemoterápián is átesett, miközben az orvosok kezdetben nem tartották aggasztónak az állapotát az életkora miatt. Később azonban kiderült, hogy a gerincén lévő daganatok akár műthetetlenné is válhattak volna, ha nem avatkoznak be időben. A testvére szerint Sam állapota nem gyógyítható, és az orvosok arra figyelmeztették, hogy a betegség nagy valószínűséggel a műtét után is visszatérhet - tudta meg a People.
Hányszor lehet valakit padlóra küldeni, mielőtt végleg feladja?
– tette fel a kérdést Jodie.
A család szerint Sam jelenleg depresszióval, a magánnyal és elszigeteltséggel küzd, miközben folyamatosan fájdalomcsillapítókat kell szednie.
A felépülés nem csak fizikai. Erő, hit és motiváció kell hozzá, és minden kedves szó, minden támogatás többet jelent, mint azt bárki gondolná
- olvasható azon a GoFundMe-oldalon, amelyet azért is indítottak el, hogy a beérkező adományokkal segítsenek visszatalálni Samnek ahhoz az emberhez, aki mindig is volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.