Még decemberben történt, hogy egy 8 éves kisfiú testnevelés órán minden előzmény nélkül összeesett egy fővárosi iskolában – írja az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán. – Az intézmény pedagógusai azonnal a gyermekhez siettek, majd mikor nem tudták felébreszteni, tárcsázták a segélyhívót.

A mentők hatalmas erőket mozgósítottak, mentésirányító bajtársunk rögtön felismerte a helyzet súlyosságát. Esetkocsit és gyermek-mentőorvosi kocsit riasztott a helyszínre, miközben segítségével a bátor tanárok légzésvizsgálatot végeztek. A gyermek már nem vett levegőt, így a telefonos instrukciókat követve újraélesztés kezdődött. Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink átvették az életmentést, ami a gyors segítségnyújtásnak, az effektív mellkasi nyomásoknak és a mentők szakmai helytállásának köszönhetően rövid időn belül sikerre vezetett.
– közölték a Facebook-on.
A kisfiút végül sikerült stabil állapotban kórházba szállítani, ahol azóta szerencsésen felépült és már hazatérhetett családjához.
Az iskola bátor pedagógusainak és a mentésben résztvevő bajtársaknak szívből gratulálunk!
– tették hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.