Vannak pillanatok, amikor megáll az idő, és a világ összes fájdalma egyetlen mondatba sűrűsödik. Caley Ashpole számára ez a pillanat 2024 szentestéjén jött el. Miközben mások az ajándékokat csomagolták és a bejglit szeletelték, a 41 éves brit édesanya telefonja megcsörrent. Az orvosa volt az. A diagnózis: mellrák.

Caley egy csomót talált a mellében, de álmában sem gondolta volna, hogy a szeretet ünnepe válik élete legsötétebb napjává. A diagnózis után Caley és férje, Brad úgy döntöttek, a gyerekek kedvéért eljátsszák a tökéletes karácsonyt. Mosolyogtak, fát díszítettek és nézték a 12 éves Ike és a 10 éves Moss örömét, miközben belül ordítani tudtak volna a fájdalomtól.
Néhány héttel később jött az újabb pofon: a betegség nem állt meg. A rák átterjedt a törzsére, a csípőjére, a gerincére és a koponyaalapjára is. A kezdeti stádiumból pillanatok alatt 4-es stádiumú, áttétes, gyógyíthatatlan betegség lett. Az orvosok kíméletlenek voltak: három-öt évet jósoltak neki.
Amikor először megmondták, hatalmas sokk volt. Még most sem érzem valóságosnak
– vallotta be az anyuka.
Caley számára a festés lett az egyetlen kiút a mindennapi rettegésből. Amikor a kemoterápia és az immunterápia teljesen legyengíti, a színekhez menekül. Az alkotás olyat ad neki, amit az orvostudomány nem tud: békét.
Amikor festek, elfelejtem, hogy meghalok. Valójában nem is gondolok semmire
– mondta Caley, akinek a munkái még a brit Vogue-ba is bekerültek, megvalósítva ezzel egy gyerekkori álmát a legnehezebb időkben.
A betegség mindent elvett tőle, amit korábban természetesnek hitt. A derékig érő haját leborotválta, mielőtt a kezelések tették volna meg helyette. De a legnagyobb fájdalmat mégis a jövő hiánya okozza. Caley felidézett egy pillanatot, amikor az utcán egy egymás kezét fogó idős házaspár mögött sétált.
Nem tudom, hogy megöregszem-e Braddel. Nekem ez a fajta jövő nem garantált
– csuklott el a hangja.
Mégis, a halálos ítélet furcsa tisztánlátást hozott az életébe. Megszűnt a várakozás, a halogatás. Caley ma már nem vár arra, hogy jobban legyen, vagy hogy készen álljon a dolgokra. Egyszerűen csak csinálja. Hisz abban, hogy az ő generációja lehet az utolsó, amelyik belehal ebbe a kórba, vagy az első, amelyiket már meggyógyítanak. Addig is marad a családja, a két fia és a festővászon – írja a brit Mirror.
Abbahagyod a várakozást. Csak éled az életed, és mész előre. Semmi sem fontosabb annál, mint hogy azt kapd meg az idődtől, amit igazán akarsz
– üzente mindenkinek a hős édesanya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.