Gyászol az ország: a legendás tévés és újságíró a halálos autóbaleset áldozata

autóbaleset
PUBLIKÁLÁS: 2026. április 28. 16:10
73 évesen vesztette életét a Ray Hartmann. Felesége és két gyereke gyászolja a tragikus balesetben elhunyt újságírót.

Ray Hartmann, népszerű amerikai újságíró, a Missouri állambeli St. Louisban múlt csütörtökön egy autóbalesetben vesztette életét. 

Elhunyt a legendás tévés és újságíró
Elhunyt a legendás tévés és újságíró Fotó:  Unsplash (Illusztráció)

Tragikus balesetben hunyt el a neves újságíró

A New York Post értesülései szerint a közismert újságíró az autópályán vezetett éppen, amikor az előtte lévő kamionról leszakadt két kerék, amelyek beszakították a kocsijának a tetejét.

A 73 éves Ray Hartmann a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Majdnem négy évtizeden át a St. Louis-i média kiemelkedő alakja volt. Pályafutását az írott sajtóban alapozta meg, később pedig a kamerák előtt is megmutatta tehetségét. Nevét a legtöbben talán az 1987-ben debütáló Donnybrook című vitaműsorból ismerhetik.

Ray Hartmann 2024-ben úgy döntött, hogy visszavonul. Ezt követően kongresszusi képviselőnek is jelöltette magát, azonban a választáson nem sikerült mandátumot szereznie.

Felesége, Kerri mellett két egyetemista gyereke, Bent és Brielle is gyászolja - számolt be róla a Tények.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.