A 49 éves brit asszonyt a rendőrség elfelejtette időben tájékoztatni arról, hogy egyetlen lánya elhunyt. Az nő az internetről tudta meg a szörnyű hírt.
Bár a pornózás hivatalos ipar, mégis sötét árnyak uralják. A felnőttfilm készítés birodalmában furcsábbnál furcsább halálesetek történnek és sok színészt jóval idő előtt ér utol a végzet. Megvizsgáltuk, melyek voltak a pornóvilág...
Rejtény, mit keresett a volán mögött a 14 éves lány. Lehet, hogy az anyja vezetni tanította, de az eset tragédiába torkollott, több sérültet kórházban kezelnek, a kislány pedig kritikus állapotban van.
Két férfitársával együtt ellopott egy kamiont egy 33 éves tatai asszony. A már elkezdték szétbontani a járművet, amikor rájöttek: a rakterében 13 millió forint értékű tampon van. A teherautót visszaadták a tulajnak, a rakományt magukkal vitték.
Jeremy Irons kedvence lett Aiso, a fekete fríz mén az Eragon című film forgatásán. A világhírű színész minden pénzt megadott volna érte, hogy magával vihesse, de Aiso nem eladó. A film után díjlovaglásban sikert sikerre halmoz.
Nyomozást indítottak az ellen a lengyel pap ellen, aki a térdéről nyalatta le a tejszínhabot elsős gimnazista diákjaival. Marcin Kozyra azzal védekezik, hogy ez a feladat évek óta a gólyaavatás része.
Milliós állami támogatást adna minden képviselőjelöltnek Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ráadásul nem is támaszt komoly feltételeket az induláshoz.
A szakember szerint mindez nonszensz.
Egy új-zélandi cég reklámfilmjében szerepel Vilma néni. A videót eddig százezernél többen nézték meg az interneten. A magyarbólyi asszony a Borsnak elmondta: alig akarta elfogadni a felajánlott 10.000 forintos gázsit.
Juhász János tegnap kapta meg a rendőröktől eltűnt lánya búcsúlevelét és személyes tárgyait. Az apát nagyon megviselte, hogy imádott lánya, élettársával együtt eltűnt. Feltehetően a felhalmozott adósságok miatt kellett szöknie a párnak.
Megerőszakolt egy – anyja gondjaira bízott - 6 éves kislányt H. József. Az 31 éves vajdasági férfi mindent bevallott, de azzal magyarázta tettét, hogy részeg volt.
A brit Michelle Rumsey sok más asszonyhoz hasonlóan azt hitte a fogyasztó tabletták majd segítenek neki egészségesebb életet élni. Tévedett. A nőnek csupán 10 éve van hátra az életéből a gyilkos szer miatt.
Harminchét egzotikus állat, illetve a belőlük készült termék szagát ismeri fel Cappy. Ez az első olyan kutya, amelyet az ilyen, illegális, állati eredetű árucikkek megtalálására képeztek ki.
Vicces videót készített egy szatirikus honlap Nagy-Britannia miniszterelnök-helyetteséről. Nick Clegg egy komoly beszédet akart mondani, de a vicces kedvű programozók átalakították a hangot, így olyan, mintha a politikus énekelne.
Tüntetésre járni Pakisztánban eddig sem volt életbiztosítás. Most kiderült: még a zászlók is veszélyt jelenthetnek. Egy férfi abba halt bele, hogy elégetett egy amerikai zászlót.
Felfoghatatlan az a tragédia, ami Oroszországban történt. A halottkém szerint ugyanis, amellett, hogy kutyák marcangoltak szét egy 1 esztendős kislányt, bűncselekményre utaló – horrorisztikus – nyomokat is találtak a vizsgálat során.
Továbbra sem találják azt a hivatásos rendőrt, aki ellen azért van érvényben elfogatóparancs, mert a gyanú szerint szerdára virradóra egy gödöllői szórakozóhelyen megkéselt és viperával többször megütött egy férfit – tudta meg az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.