Lemondott a csokis kekszről, amit korábban nyakló nélkül tömött magába, és így a testsúlya felét leadta egy elhízott tinilány. Olyan csinos lett, hogy elindult egy szépségversenyen és a modellkarrier felé kacsingat.
Több mint nyolcezer hosszú napot töltött el rács mögött egy amerikai férfi, ennek nagy részét a halálsoron, attól rettegve, bármelyik pillanatban villamosszékbe ültethetik. Nemi erőszakért és gyilkosságért ítélték halálra, húsz...
A szerencse ezúttal a fegyverneki Négyesi családra mosolygott: 166 666 forintot nyertek a Bors Szuper 100 játékán. Évával és Emillel örömében egyébként is madarat lehetett volna fogatni: három hete megszületett első unokájuk, Sanyika.
Bridget Jones annak idején rejtegette, Rosie Huntington-Whiteley már saját nagyibugyis kollekciót tervezett. Ma már nem a tanga a menő, hanem a köldököt sejtelmesen elrejtő selyem alsónemű.
Pókok, bogarak, kosz és homok – ilyeneket eszünk tudtunkon kívül, hol ébren, hol álmunkban. Kutatók kiszámolták, hogy életünk során pókból legalább nyolcat megeszünk.
Három román nő támadt egy férfira, ketten lefogták, egyikük pedig elvette az összes pénzét. A bankjegyeket hollétét végül egy kórházi vizsgálat fedte fel.
A loughborough-i tinédzsert azzal vádolják, hogy megerőszakolt egy nála két évvel fiatalabb lányt. A fiú azzal védekezik: nem volt tudatában annak, amit csinál, mert szexszomniában szenved.
Halálunk után is alkotni valami kreatívat. Ez jutott eszébe annak a két spanyol feltalálónak, aki megalkotta a lebomló urnát. Ennek belsejében egy növény magját lehet elhelyezni, így az elmúló életből egy új kezdődhet, mondjuk rózsabokor...
Játékfilm készült a 2006-os zavargásokról, főszereplője Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfőt egy humorista alakítja. A valódi Gyurcsány viszont perel, mert a műben elítélik.
Megtalálták a január elsején éjjel kettőkor eltűnt angol orvostanhallgató, Daniel Gliksten holttestét – tudta meg a Bors. A 24 éves fiatalembert a Duna vetette partra Dunaújváros külterületén. Az igazságügyi orvos szakértő szerint nem...
Benyújtotta tegnap a bíróságnak a két új tanúvallomást tartalmazó hangfelvételt Péntek László ügyvédje. Dr. Sólymos Sára a börtönben találkozott is védencével, aki cáfolja a CD-n elhangzottakat.
Beadta a válókeresetet az a zimbabwei asszony, akit férje arra kényszerített, hogy egy kígyóval közösüljön. A férfi tagadja a vádat és elképesztő történettel állt a bíróság elé saját védelmében.
A kaliforniai Marek Lapinski egy rutinműtét áldozata lett: bölcsességfogát húzták ki, amikor hirtelen leállt a szíve. Mint kiderült, szervezetét telepumpálták érzéstelenítővel.
Letartóztatta a rendőrség azt az ausztrál asszonyt, aki brutális módon megverte szobatársát és pillanatragasztóval összetapasztotta a férfi szemét. Az áldozat szerencsés volt és nem vesztette el látását.
A kínai férfi negyed órán át küzdött az életéért, miután felmászott egy 10 méter magas villanypózna tetejére, és belekapaszkodott a vezetékbe. Az ijesztő jelenetet egy szemtanú rögzítette,
A 18 éves lány egy McDonald's parkolójából akart kiállni autójával, amikor véletlenül megnyomta a dudát. Egy nő azt hitte, neki szól, ezért durván összeverte.
Brutális gyilkosságnál kellett helyszínelnie a brit rendőröknek. Egy bekattant asszony, 24 késszúrással ölte meg fiatal pasiját, olyan erővel, hogy még a pengét is beletörte a srácba.
Natalie Morris otthonában szenvedett súlyos balesetet, aminek következtében szétroppant az egyik derékcsigolyája. Orvosai semmi jóval nem bíztatták, ám ő megdöbbentette őket.
Mióta az új autók eladása drasztikusan visszaesett, szép lassan felkúszott a most futó kocsik átlagéletkora: jelenleg közelít a 12 évhez. E folyamatnak ugyanakkor előnye is van: kellő körültekintéssel kedvező áron kaphatunk kis pénzből...
Egyedül szülte meg gyermekét, majd magára hagyta egy 17 éves lány Tiszafüreden. A kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni: az újszülött meghalt, anyja kórházba került, de emberöléssel gyanúsítják.
Nem bírta elviselni az őt ért vádakat az a francia orvos, akinek kezei között halt meg a Survivor 16. évadának egyik versenyzője. Az orvos búcsúlevelét a tévécsatorna nyilvánosságra hozta.
A 25 éves kórosan elhízott nőn gyomorszűkítő műtétet hajtottak végre, ám az operáció után pokollá vált az élete. Vírusfertőzést kapott, majd a szervezetében kialakult vitaminhiány egy súlyos, agykárosító betegséghez vezetett....
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.