Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsElkapták a 37 éves, K. Gy. S. néven azonosított gyermekbántalmazót Tenerifén, Spanyolországban. Az elfogás május 7-én, mindössze három nappal azután történt, hogy az emberek az EU Most Wanted felületen tettek közzé információt a férfiról. Szükség esetén mi is segíthetünk a hatóságoknak, hogy hasonló hatékonysággal járjanak el.

A férfit 2023-ban ítélték el, a Fővárosi Törvényszék nemzeti, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bűnöző ellen. A férfi nem kezdte meg a többszörösen minősített, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt jogerősen kiszabott 8 év fegyházbüntetésének letöltését, eltűnt a hatóságok látóköréből.
A magyar nyomozók április végén indítottak eljárást a férfi tartózkodási helyének felkutatására. A férfi nevét és arcát az Europol EU listájára tették fel, hogy az állampolgárok segítségével találják meg őt.
Az együttműködés sikeresnek bizonyult; többen is bejelentéseket küldtek a felületen, a Kanári-szigetek helyi hatóságaival és más nemzetközi szervekkel összehangoltan a dél-tenerifei Los Abrigos településen kapták el a bűnözőt. Az intézkedést top prioritásként kezelték. A férfit valószínűleg Magyarországra szállítják, ahol letöltheti a számára kiszabott nyolc év fegyházbüntetést.
Az EU Most Wanted felhasználóbarát felületén közzéteszik a legveszélyesebb bűnözők nevét és arcát. Az oldalon többféle szervezettel vehetjük fel a kapcsolatot, köztük olyanokkal is, akik fiatal elkövetőkkel és szervezett bűnözéssel foglalkoznak. Az arcokra kattintva láthatjuk a folyamatban lévő körözéseket, elfogásokat, álnéven vagy valódi nevünkön pedig mi is tehetünk bejelentést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.