Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsÚjabb megdöbbentő felvételek kerültek nyilvánosságra az utakról, amelyeket egy fedélzeti kamera rögzített. A videó bebizonyítja, hogy egyesek fittyet hánynak a legalapvetőbb közlekedési szabályokra is: 2026. április 24-én a Nagylózs és Sopronkövesd közötti útszakaszon egy sofőr olyan manőverbe kezdett, amely könnyen az életébe kerülhetett volna. Egy bukkanó előtt, teljesen beláthatatlan szakaszon kezdett előzésbe, és a felvételen jól látszik, hogy éppen érkezett szemből egy autó. A frontális ütközést csak a szerencsének köszönhetően sikerült elkerülni, a vakmerő sofőr azonban elveszítette uralmát a jármű felett, és a manőver végén megpördült az úton.

A felvétel második fele egy budapesti, 3. kerületi incidenst örökített meg, ahol egy Opel vezetője mutatott be vérlázító stílust. Az autós a kanyarodó sávból erőszakoskodta be magát az egyenesen haladók közé, kiszorítva egy másik járművet a saját sávjából. Itt azonban nem állt meg: egy váratlan fékezés után újabb agresszív sávváltással vágott be egy kék kisteherautó elé, majdnem ráfutásos balesetet okozva. A botrányos jeleneteket ezúttal is egy fedélzeti kamera mentette el az utókornak – írja a Bpi Autósok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.