Eldurvult a helyzet a főváros talán legszebb útján tavaly. 2017-hez képest jóval több baleset történt a mindössze két kilométeres <br />
Andrássy úton. Az országban továbbra is a 4-es a halálút.
Ittasan két autót is összetört, majd megállás nélkül elhajtott egy zalai autós, akinek a baleset után a helyszínen maradt a rendszámtáblája - közölte hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Nincs még egy ember idehaza, aki akkora esernyőgyűjteménnyel rendelkezik, mint a hajdúsámsoni Havasi István. Változatos kollekciója több mint kétezer darabból áll.
Erkölcsi vizsgálatot indítottak Makk Károly ellen, aki Krencsey Marienne-be szeretett bele a legendás film forgatása alatt 1954-ben. Darvas Ivánt is hírbe hozták kolléganőivel, aki akkoriban Tolnay Klári férje volt.
Egy hónapig biztosan a rácsok mögött marad az a Budapesten elfogott szír férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett húsz ember kegyetlen kivégzésében.
Az orosz Progressz MSZ-10 teherűrhajó hajtóműveinek segítségével ezerkétszáz méterrel, a Földtől mért 409,35 kilométeres magasságba emelték a Nemzetközi Űrállomás (ISS) pályájának magasságát - közölte a Moszkva melletti Földi...
Miközben a Szögi család jogi képviselője arról beszél, hogy az ifjabb H. Dezsőnek megítélt ötmilliót zárolni fogja a végrehajtó, a Szegedi Törvényszék nem tud semmiféle végrehajtási eljárásról. Ezek alapján úgy tűnik: a lincselő...
Bejárta Európát, hercegek és filmesek tettek neki ajánlatot, Magyarország első szépségkirálynője mégsem kért a csillogásból. Simon Böske 19 évesen inkább haza akart jönni a családjához.
<p>Csaknem 3 millió forintnak megfelelő fontot lopott el a saját esküvői tanúja egy angol férfitől. Ben Whincup emiatt a szülővárosában, Swindonban, egy kocsmában volt kénytelen ünnepelni legénybúcsúját – az amerikai, Las Vegas-i gigabuli helyett.</p>
<p>A jövő héten kell ismét bíróság elé állnia annak a férfinak, akinek a pálinkafőzdéjében meghalt egy munkavállaló még tavaly novemberben. Első fokon már bűnösnek találták halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.