Aktuális

Igazi őrangyal: már két ember életét is megmentette az őrmester

Bors

Létrehozva: 2020.10.17.

Saját élete kockáztatásával mentett meg a biztos haláltól egy 18 éves lányt egy albertirsai rendőr. Káposznyák Máté másodpercekkel a befutó vonat érkezése előtt húzta ki a tinédzsert a sínek közül. Korábban ugyancsak az őrmester hozott le egy eszméletlen munkást a vállán egy nyolc méter magas fóliasátorról.

Albertirsán mindenki a hős egyenruhásról be­szél. Káposznyák Máté immár többször is bebizonyította, hogy komolyan veszi a rendőrség szlogenjét: „Szolgálunk és védünk”, mi több, a  katonák esküszövegét is hitvallása részének tudja, hiszen saját életét és testi épségét is kész háttérbe szorítani, ha azt látja, szükség van rá.

Káposznyák őrmester a na­pokban arra lett figyelmes, hogy egy 18 éves lány a vasúti sínek között tartózkodik, miközben szélsebesen suhan felé az éppen érkező vonat.

A rendőr hihetetlen lélekjelenlétről és bátorságról tett tanúbizonyságot: vállalva az életveszélyt, elhúzta a fiatal felnőttet a szerelvény elől.

Egy másodperc múlva a vonat szélsebesen robogott át ott, ahol a fiatal lány egy pillanattal előbb állt. 

A köztiszteletnek örvendő rendőr nem először segített bajbajutotton. Néhány hónappal korábban ugyanis egy 8 méter magas fólia­sátor tetejére mászott fel egy lét­rán, ugyanis kiderült, hogy a szellőzőrendszerbe szorult egy szerelőmunkás, aki az eszméletét is elveszítette.

Káposznyák akkor sem teketóriázott: nem húzta azzal az időt, hogy erősítést kérjen, inkább a vállára emelte az erős testalkatú, méretes férfiembert, hogy vele együtt jöhessen le az építményről. A 28 éves munkást mentőhelikopter szállította kórházba. Mint kiderült, Káposznyák egyébként biztonságosan mozog a magasban, ugyanis eredeti szakmáját tekintve ács, így korábban hozzászokott már, hogy tetőkön egyensúlyozzon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák