- Az állam egyedül nem tudja, a roma közösségek pedig egyedül nem képesek megvalósítani a felzárkózást, ezért együtt kell működni - mondta Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter kedden Tiszaburán.
Festett körmök, kirúzsozott száj vagy éppenséggel túl divatos ruha – a kislányok igyekeznek lemásolni anyjuk szokásait, de a környezetük, a tévé és az internet is hatással van rájuk. Mégis mikortól jó szabadjára engedni a gyerekeket?
- A rezsiutalvány nagyon sok család helyzetén és közérzetén javít - mondta a Nyugdíjasok Szociális Fórumának elnöke kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.
Három magyar sütemény is bekerült a világ legfinomabb édességei közé. Az amerikai zsűri által összerakott ötvenes listán ott virít az Esterházy-torta, a rigójancsi és a népszerû hókifli.
Egy éve vált pokollá az élete a nyugdíjas éveit töltő agg atyának – a köztiszteletben álló papot agresszív kéregetők terrorizálják, válogatott módszerekkel keserítik meg mindennapjait.
A fürdőszobában indul és végződik a nap, érdemes tehát gondot fordítani a berendezésére. Amilyen kicsi a helyiség, olyan nehéz lehet úgy berendezni, hogy praktikus, szép és egyedi is legyen.
Kihirdették a pótfelvételi ponthatárokat, így újabb roham várható az albérletpiacon. Az Ingatlanbazar.hu országos körképéből kiderül, mire kell számítani a szeptemberben csúcsosodó dömping során.
Nem sokan vallják be, de rengetegen néznek szexvideókat. A legnépszerűbb témák az amatőr, a mostohaanyukák főszereplésével készült, és a nyilvános aktust bemutató videók. De hol nézik a legtöbb ilyen filmet Magyarországon?
Múlt csütörtökön örökre letette hangszerét Fekete Gyula, azaz, ahogy a közönség ismerte, Szaxi Maxi. A szomorú alkalomból a Hungária együttes egykori vezetője, Fenyő Miklós különleges megemlékezést tervez szombat esti nagykoncertjén...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.