25 évig élt fia holttestével a magyar patológia atyja, miután sosem tudta feldolgozni Zolika halálát. A hatéves fiú testét maga balzsamozta be, ami olyan jól sikerült, hogy 1862 óta egyben van a gyermek múmiája.
Az énekes hisz a lélekvándorlásban, ezért nem tartja kizártnak, hogy a decemberben születendő gyermekében reinkarnálódik majd pár évvel ezelőtt elhunyt édesanyja.
A Ripost című lap szerint az FTC korábbi játékosa, a jelenleg a Paksban futballozó Böde Dániel elhagyta feleségét, Dórát, valamint három gyermekét, és elköltözött a madocsai családi házból, amit az elmúlt években húzott fel szülőhelyén.
Az elmúlt napokban egymást érték a brutális gyilkosságok. Egy hete a budapesti Rózsadombon egy férfi kivégezte a feleségét, közös, négy-éves gyermeküket, majd magával is végzett, pár napja pedig Nyíregyházán is szörnyű féltékenységi...
Bereczki Zoltán nem tagadja: könnyű megríkatni. A Sztárban sztár leszek! válogatóján is sikerült: az átalakulóshow-ban egy váratlan eljegyzés hatotta meg.
Fia betegsége miatt fel akarta adni a versenyt Gáspár Zsolti. A 18 éves fiú ugyanis évek óta egy ritka betegséggel él együtt, és a forgatással egy időben itthon fontos vizsgálatokon esett át.
Örökre börtönben maradhat a nyíregyházi gyilkos vadász, H. Miklós. Családja ennek ellenére kiáll a férfi mellett. Ismerősei szerint a gyilkosról köztudott volt, hogy labilis személyiség.
A jelenlévők felkapták a fejüket, mert egy pillanatra úgy érezték, feltámadt tíz éve elhunyt kedvencük, Bujtor István. Valójában a színész fia, Balázs jelent meg az édesapjáról elnevezett filmfesztiválon. A 44 éves hegedűművész...
Egy igazán különleges esküvőt tartottak a közelmúltban, ahol egy 27 éves nő (szerelemből!) ment hozzá egy férfihoz, aki nem elég, hogy 56 évvel idősebb nála, de már nyolc unokája van.
Az akusztikus gitár, a hárfa és a lant is jó hatással van idegeinkre, ám közel sem csak az élő hangszerek. Nem mindegy, milyen közegben, milyen érzelmi állapotban hallgatunk valamit ahhoz, hogy valóban le is nyugodjunk tőle.
Letartóztatta a hétfői nyíregyházi kettős emberölés gyanúsítottját a Nyíregyházi Járásbíróság - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.