Négyen haltak szörnyet a kiégett roncsban - A megtört nagymama: el kell temetnem az unokámat

Négyen haltak szörnyet a kiégett roncsban - A megtört nagymama: el kell temetnem az unokámat

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 16. 04:00
Egy család négy tagja halt szörnyet abban a gépkocsiban, amely egy autókat szállító kamionnal ütközött előzés közben Győr közelében. A jármű kigyulladt, a sofőrnek és utasainak esélyük sem volt a túlélésre.
Kóré Károly

Rokonlátogatásból tartott hazafelé Bőnyből a győri horrorbaleset áldozatául esett család. A 18 esztendős Évi, édesanyjával, Évával, 10 hónapos féltestvérével, Bálinttal, illetve a kisbaba apjával, Imrével együtt a csecsemő nagyszüleit látogatták meg. A program végeztével autóba ültek. Siettek, mert Évinek még iskolai feladatai voltak. Már Győr közvetlen közelében jártak, amikor az autó vezetője úgy döntött, hogy megpróbál egy másik gépkocsit megelőzni. Ez vezethetett a tragédiához, ugyanis

éppen akkor érkezett egy autókat szállító kamion. T. Tamás, a monstrum vezetője hiába próbálta az ütközést elkerülni, semmit sem tehetett.

A családi autó pillanatokon belül lángra kapott, az utasoknak nem volt idejük menekülni. A jármű porig égett, a tűzoltók csak a holttesteket emelhették ki, miután levágták az autó tetejét.

Beleroppan a gyászba az édesapa

Gabriella, a kiváló röplapdázó volt. Évi nagymamája megtörten nyilatkozott lapunknak:

El kell temetnem az unokámat. Ki hallott még ilyet? – tette fel költői kérdését, majd hozzátette, hogy férjének, a nagypapának még el sem merte mondani, mi történt a szeretett lánnyal.

– Minden héten többször is jött hozzánk ebédre. Igazán büszkék voltunk rá, mert nagyon szerette a szakmáját! Egy életvidám, gyönyörű lány volt. Csaba, a fiam, Évi édesapja is teljesen beleroppant a gyászba. Ő hívott fel engem csütörtök este telefonon, hogy elmondja, mi történt.

Azzal kezdte, hogy biztosan tudja, hogy ezt az egészet nem tudja majd végigcsinálni. Nagyon szerette a lányát

– zokogta a 77 éves asszony.

Imre, a családanya külföldön élő testvére igyekszik mindenben támogatni Éva életben maradt gyermekeit. Melinda és Adrienn még a húga első házasságából származtak.

Siratják a bőnyiek az áldozatokat

Bőnyben tegnap délután már szintén mindenki a tragikus balesetről beszélt. Egy idős asszony jól ismerte Imrét, hiszen korábban együtt dolgoztak egy csirketelepen.

Alig tudom a sírást abbahagyni. Még a kisbabát is többször láttam. Nagyon szép család voltak, Imi az élettársa nagylányait is sajátjaként szerette – fejezte be a hölgy.

Megtaláltuk P. Imre családját, ám nem reagáltak megkeresésünkre. Évi húga és nővére ugyancsak nem válaszolt üzeneteinkre.

Évi kitünő tanuló volt 

A győri Veres Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola előtt tegnap reggel felhúzták a fekete zászlót, a diákok pedig a járványhelyzet miatt elrendelt online oktatás ellenére egymás után érkeztek, hogy virágot helyezzenek el és mécsest gyújtsanak a főbejárat előtt.

– Évi dísznövénykertészi képesítést szerzett iskolánkban. Nagyon szerette a szakmáját, végig kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Tavaly, 2020-ban az országos szakmai tanulmányi versenyen elért kiváló eredménye miatt mentesült a szakmai vizsga letétele alól. Minden tárgyból jeles osztályzatot kapott. Szeptembertől már a kétéves érettségire félkészítő képzés elején jártunk. Az első félév végén szinte minden tárgyból ötösre áll. A digitális oktatás időszaka alatt egyszer sem mulasztott el részt venni az órákon, soha nem felejtette el határidőre visszaküldeni a házi feladatát. A baleset előtti napon még elküldte az utolsó munkáját – mondta a diáklány osztályfőnöke is.

Marianna, Évi egyik legjobb barátnője megtörten nyilatkozott lapunknak:

– Mindenkit maga elé helyezett. Egy szelíd, kedves lány volt – csuklott el a hangja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.