A brit kormány kedden ismertetett tervezete szerint jövő hétfőtől komoly pénzbírsággal sújthatók mindazok, akik nyomós indok nélkül próbálnak Angliából külföldre utazni.
Az éghajlatváltozás, a megújuló energia és a környezetszennyezés is témája a DUE Médiahálózat új, edukatív játékának. A Nagy Diák Klímateszt nemcsak a problémákra hívja fel a figyelmet az online verseny során, hanem javaslatokat...
Öt éven keresztül építették a héregi Pásztorházat, ami most, az átadás után egyetlen éjszaka alatt porig égett. A helyiek azonban arra gyanakszanak, hogy emberi gondatlanság vagy szándékosság okozhatta a tüzet.
Háromból egy Covid-19-en átesett beteg hosszú távú szövődményektől szenved - állapította meg egy elemzés, amely a témában készült tanulmányok alapján született.
Életveszélyes játékot űz egy sofőr az M3-as autópályán éjjel: aki a belső sávban megy, azt erős fényű kék lézerrel vakítja el. Egyik olvasónk már találkozott a lézeres fantommal, a rendőrség pedig eljárást indított a veszélyes sofőr ellen.
Vádat emeltek egy buszsofőr és egy taxis ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, illetve garázdaság miatt. A két férfi december 28-án délután keveredett közlekedési konfliktusba Budapest belvárosában.
Hetven kilótól, vagyis egy felnőtt férfi teljes súlyától szabadult meg kilenc hónap alatt Géza, akit Schobert Norbi különleges nassolnivalókkal lepett meg a szép eredményért cserébe.
Bár van már egy léghajó a Nagyjátszóterén, jövő tavasszal egy igazi hőlégballon is helyet kap a Városligetben. A Magyar Zene Háza közelébe pedig egy olyan csúcstechnikai élményelem kerül, amiből csak 2-3 létezik a világon.
Mélyül a szegény és a gazdag országok között a koronavírus elleni vakcinákhoz való hozzájutásban tapasztalt egyenlőtlenség, és kezd "groteszkké válni" - jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki...
Bár a koronavírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed, tárgyakon keresztül is könnyedén a szervezetbe juthat. Vannak helyzetek, melyekről nem is gondolná az ember, hogy mekkora kockázatot jelentenek.
A világon 123 635 513 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 722 715, a gyógyultaké 70 108 094 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
Spanyolország 55-ről 65 évre emeli az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag alkalmazásának korhatárát - jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter hétfői...
Ausztriában a várakozásokkal és a kormány korábbi terveivel ellentétben húsvét előtt nem lesznek további nyitások a koronavírus-járvány miatti korlátozások tekintetében - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn a szakértőkkel,...
Tíz ember vesztette életét egy áruházi fegyveres incidensben hétfőn az egyesült államokbeli Colorado államban, köztük a riasztás után elsőként helyszínre érkező rendőrök egyike - közölték a helyi hatóságok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.