Lavina

Tragédia a Magas-Tátrában: Barátjuk nézte végig a házaspár halálát

Létrehozva: 2022.09.23.

A házaspár egy lavina miatt zuhant le a meredek csúcsról, a tragédiáról pedig egy hegyimentő társuk értesítette a mentőket, akik járművel nem, csak gyalog tudták megközelíteni a holttesteket.

Forrás: Hegyimentő Szolgálat

A helyi Hegyimentő Szolgálatot a házaspár egyik – szintén hegyivezetőként dolgozó – barátja értesítette, miután végignézte, ahogy lengyel kollégája és annak felesége a Magas-Tátra egyik csúcstömbjéről, a Bibircsről egy hódeszka miatt lezuhan a Szalóki-völgy melletti szakadékba. 

Csak gyalog tudták megközelíteni a tragédia helyszínét  Fotó: HZS - Hegyimentő Szolgálat

A hegyimentő Szolgálat elmondta, hogy aznap a köd és az erős havazás miatt a látási viszonyok is rosszak voltak, alig 50 méterre lehetett csak ellátni, és ezért a helikopter sem tudott felszállni, hogy segítséget nyújtson. A hegyimentők ezért gyalogosan indultak neki a megadott helynek, hosszú ideig meneteltek a cél felé, majd miután odaértek, nem találták a házaspárt a szakadék mélyén. Ezért a hó alatt kezdték meg a keresést, ahol egy órányi kutatás után meg is találták az eltűnteket, akiken viszont ekkorra már nem tudtak segíteni, mind a ketten életüket vesztették a hegyen. 

A holttesteket egyelőre még csak le sem tudták hozni a magasból, az időjárási viszonyok ugyanis szemernyit sem javultak az elmúlt napokban, a mentést majd akkor tudják elvégezni, amikor az idő is javul valamelyest. 

A kollégákat, a szakmát és az ismerősöket is sokkolta a tragédia, a Lengyel Hegyivezetők Szövetsége is fájó szívvel és egy közös fotóval búcsúzott a pártól, Andrzej Sokołowskitól és Roksana Knapiktól. 

Tavaly két magyar túrázó került bajba a Magas-Tátrán, miután felvonóval mentek fel a hegyre, és a kijelölt turistaútvonal végén nem álltak meg, hanem tovább mentek, hogy egy menedékházhoz jussanak. Egy meredek részen azonban már nem jutottak túl, ami azért is történhetett, mert híján voltak a megfelelő felszerelésnek is. A 26 éves nőért és a 35 éves férfiért is helikopter ment, akik először az egyiküket vitték biztos helyre, majd a másikukért is visszamentek, így végül mind a ketten szerencsésen megúszták a kalandot. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136252_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszólalt a belga kormányfő a brüsszeli polgármester példátlan tettéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713303911
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136167_auto_resized.jpg
vg.hu

Robbanhat az orosz bomba a Baltikumban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713303911
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte