Ami mások számára csak egy apró kellemetlenség, az Schmuck Andornak a lábába, vagy akár az életébe is kerülhet. A politikus ezért döntött úgy, hogy feladja a Farm VIP 2 játékát. A piros csapat tagjaira bízta, hogy meddig maradjon és...
A szereplőket is kiválasztották már az Árpádházi Szent Erzsébet, az Európában Türingiai Erzsébetként ismert magyar királylányról készülő musicalhez, amelynek Budapesten lesz a bemutatója. A zenét Szikora Robi írta, akit évtizedek...
A közelmúltban megnőtt a kórházi ápolásra szoruló, nem koronavírussal fertőzött tüdőgyulladásos gyermekek száma. A szakemberek szerint az idén sokkal durvábbak a légúti megbetegedések és egyéb vírusos fertőzések, mint...
Saját lakásán késeltek halálra egy fiatal, magyar nőt az angliai Bradfordban. Lengyel gyilkosa a pedagógusként dolgozó B. Borbálán kívül egy másik fiatal nőt is megsebesített, ő élet és halál között lebeg.
Csendes tiszteletadással búcsúztatták szomszédai Csűrös Karolát. A társasház lakói megrendülve emlékeztek otthonaikba visszavonulva, amikor a mentősök elszállították lakásából a 85 éves színészlegenda földi maradványait. Ápolónője...
A rezsiharc örök, és ez a mostani, előttünk álló választáson sem lesz másképpen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a 15 éves Nézőpont Intézet ünnepi rendezvényén.
Szigorúbb járványintézkedéseket vezetnek be a karácsonyi időszakban az oltás nélküliekkel szemben, akik negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket, nem léphetnek be szállodákba, bárokba és edzőtermek öltőzőibe...
Japánban olyan sokat mutálódott a koronavírus, hogy önkioldás miatt kihalt. Ezzel magyarázzák a szigetország tudósai, hogy drasztikus csökkenésnek indultak a fertőzöttségi számok.
Idén sem marad el, csak átkerül az online térbe a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) hagyományos adventi jótékonysági akciója, amelyet közel 30 család-, és civilszervezettel összefogva szerveztek a bántalmazott édesanyák életkörülményeinek...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.