A hatalmas tömegkarambolhoz vezető porviharhoz hasonló keletkezett Császáron is, ahol szerencsére nem okozott ekkora bajt, viszont látványos, milyen jelenségről van szó. Olvasónk megosztotta velünk fényképfelvételeit.
Itt a Bakonyalján: Császáron is hatalmas porviharok alakultak ki szombaton, ami olyannyira erős volt, hogy az egész falut, azaz Császárt is belepte
– osztotta meg velünk tapasztalatait Deák István, a Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium 12.osztályos tanulója.
A császári diák több órát is töltött azzal, hogy videókat és képeket készíthessen olvasóinknak a nem mindennapi eseményről, így saját maga tapasztalta meg, hogy mennyire rémisztő egy ilyen helyzet.
Volt alkalmam ezt személyesen átélni, hiszen délelőtt és délután is 1-1 órát a porviharban voltam, hogy számos fotót/videót tudjak készíteni a nem mindennapi eseményről, ami ezúttal nem csodás, hanem elszomorító látvány volt
– írta a Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium 12.osztályos tanulója.
Császár és Vérteskethely között is hatalmas porvihar akadályozta a közlekedést. A 18 éves diák megosztotta velünk, hogy emiatt több autónak is félre kellett állnia, mert hirtelen nullára csökkent a látótávolság.
Sajnos elszomorító látványban is részem lehetett, hiszen több helyen is fákat csavart ki, illetve tört ketté a szél
– írta Deák István.
A bakonyaljai porviharokról a fiatal diák több képet is készített, amik Facebook oldalán tekinthetők meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.