Viccből szellemet idéztek, kórházba került 28 diáklány

szellem
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 12. 21:00
Rejtélyes körülmények között, állítólag szellemidézés közben vesztették eszméletüket.
K.B.

Hátborzongató történet látott nemrég napvilágot a kolumbiai Galeros városában. Egy igazgatónak kellett közölni a szülőkkel a fájdalmas hírt, miszerint lányaik kórházba kerültek. Összesen 28 diákról van szó. 

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Az egész azzal kezdődött, hogy a diáklányok úgy döntöttek beszédbe elegyednek a túlvilággal egy Ouija tábla segítségével. Ám a szeánsz közben, rejtélyes módon mindannyian eszméletüket vesztették. Még a kórházba is ájulás és szorongás tüneteivel küzdöttek.

Az intézmény egyelőre még várja az orvosi szakvéleményt, hogy kiderüljön, mi történt a fiatalokkal. Mindennek a tetejébe a helyi hatóságok még nem erősítették meg, hogy folyik-e rendőrségi nyomozás.

Szülők közül többen úgy gondolják, hogy az iskolás lányoknak egy közeli találkozásban volt részük. Ám az iskola kérte, hogy ne bocsátkozzanak feltételezésekbe. 

Bármi is álljon a rejtélyes eset hátterében, az egészen biztos, hogy a diáklányok jobban jártak mint Nick Summers és felesége, akiket egy agresszív szellem elüldözött az otthonukból – írja a Daily Star.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.