A magyar gazdák csak a közvetlen támogatások keretében évente közel 500 milliárd forint kifizetésben részesülnek. 2010 után Európa egyik legszigorúbb földtörvényével védte meg a kormány a magyar földet, a támogatásokat is háromszorosára növelték ezen időszak alatt.
Kifejezetten sikeresek voltak a januári oltási akciónapok - mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiának.
Idén, immár negyedik alkalommal indítja útjára a Mediaworks Hungary Zrt. a Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre március 22-ig jelentkezhetnek a 18-29 év közötti hölgyek a tunderszepek.hu oldalon. A dicsőség mellett értékes nyeremények és élmények is várják a hölgyeket.
Kifejezetten sikeresek voltak a januári oltási akciónapok - mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiának.
Még a múlt hét csütörtökön történt, hogy a Fejér megyében élő Barbaránál megindult a szülés, férjével, Balázzsal tehát azonnal autóba pattantak és célba vettek egy budapesti magánkórházat. Minden rendben is ment – volna, ha gyermekük nem éppen a belváros szívében dönt úgy, hogy megindul a kívül tágasabb nagyvilág felé...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.