Legalább 9 halálos áldozattal járt két csoport fegyveres konfliktusa Hollywood tengerpartján hétfőn napközben. Ráadásul a balhé során történt lövöldözésben több gyermek is életét veszítette, vagy súlyos sérüléssel kórházba került. A rendőrség eddigi információi alapján fényes nappal két csoport vitába keveredett, ezután pedig mindkét csapat fegyvert rántott.
A The Sun helyszíni beszámolója szerint több tucat rendőr azonnal a helyszínre sietett és egy embert el is fogtak a két balhézó társaságból. A többieket jelenleg is keresik.
A rendőrség bejelentése szerint a köztéri kamerák rögzítették, hogy 7 óra előtt nem sokkal egy étterem előtt összeverekedett egy szóváltást követően két banda, majd az egyik tag fegyvert rántott a több ezer fős strandoló tömeg közepén.
Eddigi információik szerint 9-en veszítették életüket a fegyveres konfliktusban, közülük négyen is 17 alatti gyerekek. Az egyik áldozat pedig egy 1 éves kisgyermek volt.
A helyszínen készített videót a menekülő strandolókról, itt tudjátok megtekinteni:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.