„Ez az életem és a közönség mérhetetlen tisztelete és szeretete az ad erőt és gyógyulást mindenre” - árulta el a művésznő, aki a zenéléssel és a fellépésekkel továbbra sem szeretne leállni.
A Városháza újabb áldozata lehet a zugligeti műemlék Haggenmacher-villa. A Főváros Tulajdonosi Bizottsága tavaly novemberben döntött az értékesítésről, mára már bőven új tulajdonba került a ház és az erdő is. Az eladás ellen petíció aláírásával tiltakoznak a budapestiek, az állam még megmentheti az ingatlant.
Tűzre és sűrűn gomolygó füstre ébredtek többen vasárnap reggel a Tétényi úti Szent Imre kórházban, ahol egy földszinti helységben, a detoxikálóban csaptak fel a lángok. A tűzoltók a lángokat gyorsan megfékezték, ám egy fiatal nő életét már nem tudták megmenteni, olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett. A Bors munkatársai is kimentek a helyszínre, ahol az ott dolgozók és a betegek még mindig a sokk hatása alatt állnak.
Pándy András, a magyar származású protestáns lelkész lányával, Ágnessel – aki egyben 32 évig volt az ágyasa – hat családtagot ölt meg 1986 és 1989 között. Neve ezek után egybeforrt a családirtással és a vérfertőzéssel.
A vasárnap reggeli tűzeset után átmenetileg nem fogad betegeket a Szent Imre kórház sürgősségi osztálya - közölte az intézmény este a Facebook-oldalán.
Napos, de hideg idővel kezdődik a jövő hét. Helyenként mínusz 15 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet és többfelé napközben is mínuszok lesznek. A következő napokban mérséklődik a hideg, viszont jellemzően borús lesz az ég. Többször várható csapadék, eső, ónos eső, havazás is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó azt hazudta, hogy van diplomája. A baloldal napokig hallgatott, most azonban kiderült, hogy kizárták a pártból és nem indulhat a 2022-es országgyűlési választásokon. Korábban Karácsony Gergely és a momentumos Hajnal Miklós is hazudtak végzettségüket illetően, az ügyeknek akkor nem lett semmilyen következménye.
A farsang időszaka egyben a disznóvágások ideje is a magyar hagyományok szerint. Kondoroson ezen a hétvégén egy 180 kilós mangalica volt soron, a kolbászt pedig nem akárki készítette.
Egyik pillanatban még minden rendben volt, aztán váratlanul bekövetkezett a tragédia. A nő eszméletét vesztette, majd amikor földet ért megállt a szíve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.