5266. oldal - Aktuális


Jót tesz a verés a gyereknek?

Jót tesz a verés a gyereknek?

Boldogabbak és sikeresebbek lesznek azok a gyerkőcök, akiknek kiskorukban lekevertek a szüleik egy-két pofont – állapították meg kutatók. Tényleg lehet hasznos egy füles?
Szavazói harmadát elbukta az MSZP

Szavazói harmadát elbukta az MSZP

A 2009-es közvélemény-kutatási adatokat összegezte a Bors. A lapunk által felkért politikai elemző, Kiszelly Zoltán beszélt a szocialisták mélyrepülése és a jobboldal vezető pártja enyhe visszaesésének okairól is.
Hazavitték Vivien hamvait

Hazavitték Vivien hamvait

TRAGÉDIA Kihallgatta a rendőrség annak a kislánynak az édesanyját, akit kutyák téptek szét Poroszlón. Csöndesen gyászolnak G.-ék Poroszlón. A szülőket a tragédia óta nem nagyon látták a faluban.
Késsel a hasában vezetett az egerszegi férfi

Késsel a hasában vezetett az egerszegi férfi

Késsel a hasában szenvedett autóbalesetet egy zalaegerszegi férfi. A 35 éves N. Lászlót unokatestvére szúrta meg italozás közben. László rá sem hederített vérző sebére, autóba ült, de az árokba hajtott.
525-szörös árat fizetett egykori autójáért

525-szörös árat fizetett egykori autójáért

A 72 éves brit Martiyn Jarman visszavásárolta azt az autót, amit 21. születésnapjára kapott édesapjától. A kétüléses British Salmsonért 1958-ban 20 fontot kértek, míg az idős gyűjtő ennek most az 525-szörösét, azaz 10 500 fontot (kb....
Nyakát törte Sylvester Stallone

Nyakát törte Sylvester Stallone

A hollywoodi keményfiú, Sylvester Stallone balesetet szenvedett az Expendables című új filmjének forgatása közben. Az egyik bunyós jelenet annyira élethűre sikeredett, hogy a színész nyaka eltört.
Magát is lefotózta a meggondolatlan kukkoló

Magát is lefotózta a meggondolatlan kukkoló

Próbafülkében rejtett el fényképezőgépet egy brit férfi, hogy megörökítse a bent vetkőzőket. Pechjére magát is lefotózta, a biztonsági őrök pedig megtalálták a készüléket.
Kate Moss lötyög a bőrében

Kate Moss lötyög a bőrében

Csak a kifutón és a divatlapok címlapján néz ki csábosan Kate Moss. A cérnavékony brit szupermodell nem is nagyon törődik a külsejével, legalábbis a kikapcsolódás és a pihenés napjaiban cseppet sem hasonlít egy divatdívára. Sőt!
Nyolcan kínozták halálra

Nyolcan kínozták halálra

Különös kegyetlenséggel végzett nyolc gyilkosa egy amerikai férfivel. James McNeely halálra kínzói közül hármat már elkapott a rendőrség, a többiek kézre kerítéséhez a lakosság segítségét kérik.
Véletlenül hipnotizált a mentalista

Véletlenül hipnotizált a mentalista

Tükör előtt gyakorolt egy profinak aligha nevezhető brit mentalista. A trükk olyan jól sikerült, hogy transzba esett, és felesége szerint úgy nézett ki, mint egy zombi.
Jönnek az ufók, és megeszik a dagikat

Jönnek az ufók, és megeszik a dagikat

Földönkívüliekkel riogat egy somerseti egészségszalon. Hirdetési kampányuk szerint a marslakók már úton vannak a Földre, és először a dagikat fogják megenni.
80 kilós manökenek veszik át a hatalmat

80 kilós manökenek veszik át a hatalmat

Változott a jelszó, elég volt a csontsovány női modellekből, minden jel arra utal, hogy 2010-ben a világ leghíresebb manökenjei minimum 80 kilós testsúllyal veszik át a hatalmat a kifutókon vagy éppen a divatlapokban.
Létezik vagy sem a titokzatos G-pont?

Létezik vagy sem a titokzatos G-pont?

Csak a szexológusok sulykolják az emberekbe, hogy létezik a nők gyönyörpontja, az úgynevezett G-pont – állítják brit kutatók. A hölgyek vitatkoznak, sokak szerint igenis van ilyen pont.
Fellázadtak a buszsofőrök

Fellázadtak a buszsofőrök

Napok óta áldatlan állapot uralkodik a fővárosban, reggelente alig járnak a buszok, türelmetlen utasok toporognak a megállókban. A buszsofőröknek elegük lett, és nem gurulnak ki a garázsból, ha a jármű műszaki állapota rossz.
Vivient felfalták a család kutyái

Vivient felfalták a család kutyái

Szörnyű tragédia történt a Heves megyei poroszlón. Amíg a szülők vásárolni mentek, három rottweilerük széttépte 8 éves kislányukat, Vivient.
Lángolt a Karos

Lángolt a Karos

Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa apartmanszállója keddre virradó éjjel. A lángokkal negyven tűzoltó birkózott több hat órán keresztül. A kár meghaladja a százmillió forintot, de a négycsillagos szálloda vesztesége ennek többszöröse lehet.
Késelt, hogy megtudja, milyen ölni

Késelt, hogy megtudja, milyen ölni

Nicholas Leigh Tretter egy háborodott elméjű, huszonkilenc éves amerikai fiatalember, aki majdnem gyilkossá vált. Szerencsére áldozata elég vastag ruhát viselt ahhoz, hogy ne szurkálja halálra.
Már az első éjszaka kokainhoz nyúltak

Már az első éjszaka kokainhoz nyúltak

Most, hogy másfél év együttlét után elváltak az útjaik, Jekatyerina Ivanova nyíltan pletykál az őt Ron Woodhoz fűző kapcsolatukről. Az orosz hölgy persze valószínűleg rosszul teszi, ha túl sokat járatja a száját.
Elűzi a téli rosszkedvet a nevetés

Elűzi a téli rosszkedvet a nevetés

A karácsonyt, a szilvesztert átlagos, szürke téli hétköznapok követik, s ilyenkor sokan válnak lehangolttá. A nevetés, a derű, a pozitív hozzáállás azonban segít leküzdeni az év eleji rosszkedvet.
Sütő Enikő fogyási tanácsokat ad

Sütő Enikő fogyási tanácsokat ad

A modell szerint fontos, hogy megtartsuk a fokozatosságot a kilók leadásában Sütő Enikő a Cool tv-n Müller Attilával beszélgetett arról, hogy az ünnepek alatt felszedett kilók leadására mely módszerek a leghatékonyabbak. Enikő elárulta,...
Korlátozzák az állattartást

Korlátozzák az állattartást

Kétszer is meg kell gondolniuk az állatbarátoknak, hány kedvencet tartanak otthon. Januártól több városban szigorították az állattartásra vonatkozó rendeleteket. Ha a lakásban több kedvenc él a megengedettnél, a gazdi magas bírságra számíthat,...
28 kiló plusszal lett  szépségkirálynő Kati

28 kiló plusszal lett szépségkirálynő Kati

Fél mázsásan indult először szépségversenyen, de akkor megelőzte Bódi Sylvi, 78 kilósan viszont már tarolt Ferenczi Katalin. Az országos Ducik Szépe győztesét ráadásul eredetileg hastáncos műsorával hívták a megmérettetésre.
Horn Gyula időnként hazavágyik

Horn Gyula időnként hazavágyik

Az Állami Egészségügyi Központ szigorúan őrzött részlegén töltötte az ünnepeket a nagybeteg Horn Gyula - értesült a Bors. Az egykori miniszterelnök kiváló fizikai állapotnak örvend, ebből azonban néha problémák is származnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.