Kacsahajó: rémálmok kínozzák Dóra édesapját

kacsahajó
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 08. 10:30
Lassan két év telt el a baleset óta, amikor egy komp elgázolt, s elsüllyesztett egy kétéltű városnéző járművet a philadelphiai Delaware folyón. A tragédiában két magyar fiatal, S. Dóra és P. Szabolcs életét vesztette. Szüleik kártérítési pert indítottak a kacsahajót és az uszály tolóhajóját üzemeltető két cég ellen.
T. D.

 

A felpereseket egy Amerikában élő, magyar származású ügyvéd, Rónai Péter képviseli, de a hétfőn kezdődő per miatt hétvégén a szülők is megérkeztek Philadelphiába.

– Nincs többé életünk – nyilatkozta a tárgyalást megelőzően a Philadelphia Inquirer című lapnak Szabolcs édesapja arra utalva, hogy mindkét elhunyt gyermek egyke volt.

– A tragédia óta tulajdonképpen egymás családjaivá váltunk – tette hozzá.

– Máig nem tudjuk pontosan, mi okozta gyermekeink halálát. Rémálmaimban látom a kislányomat, ahogy lassan és fájdalmasan fuldokol a mélyben. Olyan, mintha egy kínzókamra volna a fejemben – fedte fel érzéseit Dóra édesapja.

A bírónak elsőként azt kell mérlegelnie, érvényes-e az esetre az alperesek által idézett törvény, mely szerint a felpereseket legfeljebb a tolóhajó és a kacsahajó árának megfelelő 1,6 millió plusz 150 ezer dollár (csaknem 386 millió Ft) ítélhető meg kártérítésként.

– Ez az ügy nem a pénzről szól. A cél, hogy ehhez hasonló tragédia többé ne forduljon elő – mondta korábban a Borsnak Rónai.

A tárgyalás első napjának további fejleményeiről lapzártánkig nem érkezett hír. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.