Isteni adomány a csongrádi gyógyító tó

gyógyvíz
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 08. 18:00
Nem mindennapi kincset tudhat a magáénak a Csongrád megyei Székkutas, a faluban tudniillik igazi csodavíz található. A Kakasszéki-tó gyógyító hatásáról már legendák járnak a környéken, ám az állóvíz ennek ellenére kihasználatlan.

 

Nem kell csodálkozni azon, ha Székkutas felé járva már a tavaszi időben is emberek gyűlnek a falumelletti, elhagyatottnak tűnő Kakasszéki-tó partján. A víz a helyiek körében nagy népszerűségnek örvend, mert számos betegséget gyógyít.

– Nem is tudtuk, hogy van gyógyvizünk. A hetvenes években azonban olaj után kutattak, s megkérték a szakembereket, hogy fúrjanak le, hátha találnak gyógyvizet is, ami jó a reumás megbetegedésekre – meséli a csodavíz történetét az egyik falubeli asszony, Balogh Jánosné.

– Ezernyolcszáz méteren végül sikerrel jártak, ám azon még a fúrók is meglepődtek, amikor a mélyből 98 fokos víz tört elő. A területet ennek ellenére évekig parlagon hagyták, s csak később, amikor bevizsgálták, derült ki, hogy a víznek gyógyhatása van.

A tópartra ekkoriban építettek egy szanatóriumot is, amely a mai napig áll, s szépen felújított park öleli körbe. A terület nagy része azonban elhagyatott. A nád benőtte, alig lehet megismerni – ingatja a fejét az asszony, aki hozzáteszi: ennek ellenére többen is rendszeresen látogatják a mocsaras vidéket, mivel a különleges tónak köszönhetik egészségüket.

– A víz jó reumára, nőgyógyászati gondokra, sőt gennyedző sérülésekre is gyógyír. Még a férjem, János is a tónak köszönhetően tünetmentes. Ő ugyanis pikkelysömörös beteg, de rendszeresen megfürdik a gyógyító vízben. Nem is csodálkozunk, hogy kutya baja. Akad, aki zacskóban hordja haza a vizet, sokan még hidegebb időben is leszaladnak fürdeni, illetve vödrökből locsolni magukat. János is kijár a mai napig. Az itteniek tisztában vannak vele, micsoda kincs van a kezükben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.