Mindenük megvan: hírnév, pénz, rajongás. És mégis valami hiányzik az életükből, amiért az ivászatba menekülnek. Egyesek még időben kiszálltak, de sokakat az ital vitt a romlásba, némelyiküket a sírba.
Hamarosan meghaltok és a mennyországba költöztök – ezt mondta a kislányainak R. Ildikó, amikor kivitte őket a ház mögötti erdőbe, és kötelet hurkolt a nyakuk köré. Anyja akadályozta meg, hogy felakassza a gyerekeket.
Eddig több száz lány jelentkezett Alekosz feleségkereső műsorába, de az okostojás édesanyja szerint csak annak van esélye, aki a fiú villabeli lelki társára, a törtető Évára hasonlít.
Halálra gázoltak egy kivilágítatlanul bicikliző férfit péntek este a Szolnokot Tószeggel összekötő útszakaszon – írta a szoljon.hu. Az eddigi információk szerint a férfi az úttesten össze-vissza, szinte szlalomban közlekedett.
Amennyiben nem tévednek az orvosok, a 18 hónapos Sadie szülei nem érik meg kislányuk hetedik születésnapját. Először az anya tudta meg, hogy rákos, majd 7 napra rá az apa.
Tizenötmillió forintért kínálják a világ legdrágább luxustalálkáját, ám mit sem ér a tízfogásos vacsora és a francia pezsgő, ha nem tetszik a partner, vagy feszült a hangulat.
Lindsay Lohan bejelentette, megválik családnevétől, így most már csak Lindsay-ként mutatkozik be. A bizarr ötlet amiatt pattant ki a színésznő fejéből, mert rájött, hogy nem akar semmilyen kapcsolatot az apjával.
Azt már tudjuk, hogy késik a stadionrekonstrukció a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai helyszínein (a lengyelekkel közösen rendezik), de sajnos ettől nagyobb gondok is akadnak Kijevben; a hotelek is igen rossz állapotban vannak.
Újra belevág a maratoni hajszobrászatba a gödi Eck Ibolya. A mesterfodrász tavaly 45 órán át – óránként negyedórás szünetekkel – készített frizurákat, ám a rekord elmaradt.
Nagy erőkkel keresi a német rendőrség azt a „vadállatot”, aki brutálisan meggyilkolt egy testvérpárt Münchenben. A kislányok 8 és 11 évesek voltak.
Összeverték azt az orosz újságírót, aki nyilvánosságra hozta, hogy Vlagyimir Putyin elhagyta feleségét, és összejött egy fiatal sportolónővel, az olimpiai bajnok Alina Kabajevával.
Megszavazták a legmegbízhatatlanabb öt autómárkát. A kevéssé megtisztelő első helyet a Land Rover vívta ki, de lesújtó a vélemény a hátulról ötödik Renault-ról is. De milyen a jó autó?
Megkapta első oltását Chui, a nyíregyházi hathetes leopárdkölyök, aki kissé kilóg családjából: mert apja, Szása és anyja, Shefu is foltosak, aprócska utódjuk azonban egyelőre igencsak fekete.
Ma este fél 9-től fél 10-ig sötétségbe borul a világ. A Föld órája kampány keretében 133 ország több ezer településén alszanak ki a fények. A Lánchíd és a Parlament is világítás nélkül marad.
Diplomára, munkára vágyik Schönstein Sándor, az anyja, Balla Irma képviselő meggyilkolása miatt 12 évre ítélt, most kiengedett férfi, aki családja hiányától szenvedett a börtönben.
Erődítménnyé vált a Pest Megyei Bíróság épülete, egy kisebb hadsereg óvta a rendet a romagyilkosságok perén. A tatárszentgyörgyi áldozatok hozzátartozója kétli, hogy a „debreceni négyek” öltek.
Korkedvezményes nyugdíjért folyamodott Demszky Gábor. A volt főpolgármesternek meg is állapított egy összeget a nyugdíjfolyósító, ám ezt a volt politikus kevesli – értesült a Bors.
Furcsa, egyre növekvő seb éktelenkedik a karján, szűnni nem akaró fejfájás gyötri, azonnal beutalták a trópusi betegségek osztályára az Indonéziából hazatért énekesnőt.
Egy brazil plasztikai sebész varázsolt új arcot Moammer Kadhafinak. A líbiai diktátor még 1995-ben kért szépészeti beavatkozást a doktortól, akit éjszaka vittek a titkos katonai bunkerbe. Liacyr Ribeiro csak most számolt be az esetről nyilvánosan.
Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a 66 éves férfinak, aki az elmúlt években több mint harminc rendőrautót rongált meg. A férfi a zsaruk iránt érzet mérhetetlen ellenszenve miatt, tíz éven át, esernyőnek álcázott kromofágadagoló-fecskendővel...
Gesztesi Károly igazi pasi napot tartott Kökény Attilával, Váczi Gergővel, Gáspár Lacival és Kálloy Molnár Péterrel. A színész fakanalat ragadott és maga főzött vacsorát vendégeinek. A pálinkázás meghozta a férfiak dalos kedvét is,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.