Döbbenet: százezres bírságot fizetnek a kilencmilliós kincsért

szarvasgomba
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 22. 12:30
Hiába talált a rendőrség több mint kétszáz kiló szarvasgombát egy hűtőkocsiban június elején Jászladányban, bűnügy hiányában lezárták a nyomozást. A szakma őrjöng, s nem érti, miért lehet szedni a gombák királyát tilalom idején.

Lecsaptak a jászberényi zsaruk arra a hűtőkocsira, amelyből több mint kétszáz kiló, körülbelül kilencmillió forint értékû szarvasgomba került elő. Míg egyesek szarvasgomba-maffiát emlegetnek, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtószóvivője, Pásztorné Kovács Ágnes így nyilatkozott: – A nyomozás három nap alatt megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, ugyanakkor a szabálysértés nem zárható ki. Ezért az iratokat átküldtük a szabálysértési hatóságnak.

Kíváncsiak voltunk, mi is a konkrét kifogás és mekkora bírság róható ki, ám az ügy még nem érkezett meg a szabálysértési hatósághoz. A Bors úgy tudja, a törvény alapján maximum százezres bírság róható ki a sokmilliós áru kapcsán, melyhez a szarvasgombászok és erdőgazdaságok szerint hozzá sem lehetett volna nyúlni.

– Rendelet mondja ki, hogy január 1. és június 15. között nem lehet nyári szarvasgombát gyűjteni, ám ha ilyesmi megtörténhet, akkor ez a szabály semmit sem ér. Márpedig ez a szállítmány egyértelműen a tiltott időszakból való –mérgelődik Ulrich József, a Szarvasgomba-termesztők Országos Egyesületének elnöke.

S hogy mennyi is kétszáz kilogramm szarvasgomba? – Komoly mennyiség, tavaly egész évben másfélszer-kétszer ennyit szedtünk a 162 hektáros gyűjtőterületünkről – közölte Hajnal Imre, a Nefag Zrt. erdővédelmi és kommunikációs vezetője. Hozzátette: ők is küzdenek az illegális szarvasgombaszedőkkel. 

Bagi István szarvasgombász szerint a megye egyik legnagyobb gazdasági bűncselekménye köthető az illegális szarvasgombaszedőkhöz. – Ekkora árumennyiségnél nem beszélhetünk saját fogyasztásról, úgyhogy érdemes lenne az adóhatóságnak a szedők, az eladók és a vevők háza táján ­vizs­gálódnia – javasolja a szakember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.