Varga Erika: „Isten jókedvében teremtette a kislányunkat, Csókicát”

Varga Erika őszinte interjút adott a hot! magazinnak.

hot!: Hogy élt a családod Mátészalkán?

Varga Erika: Apai és anyai ágon is nagy családunk volt. Esküvőre közösen készült a töltött káposzta, sokat beszélgettünk, énekeltünk, táncoltunk; olyan közösségi élményeink voltak, amik a roma identitásunkat erősítették. Voltak feladataink, és éreztük a szüleink és az egész közösség szeretetét. Édesanyánk a háztartás mellett autót vezetett, veteményest tartott fenn. Édesapánk fuvarozott, kereskedett és lovakkal is foglalkozott. Nagyon nagy szíve volt. Mindig visszaadott a közösségnek. Bárki bármikor nálunk járt, kapott egy tál ételt.

hot!: Nálatok természetes volt, hogy tanulni kell?

Varga Erika: A nyolc általánosig kötelező volt tanulni. Édesapánknak két elemije volt, édesanyánknak nyolc osztálya. Mi Helenával, a húgommal szerettünk tanulni, és aránylag jól is ment. Eljutottunk a felsőfokig. Én műszaki szakoktató vagyok az ötvösség mellett, hogy át tudjam adni a tudást, a húgom pedig művelődésszervezést tanult. A családunkban a nők önálló egzisztenciát teremtettek; ez az anyai nagymamától eredt. Mi is tartjuk ezt a szokást.

Varga Erika édesanyja pedagógus volt

hot!: Miért éppen az ötvösség vonzott?

Varga Erika: A cigányoknál a viseleti kultúra mellett az ékszerkultúra is nagyon fontos. Ez az indiai gyökerekből, a kézműves szakmai tudásból jön. Az arany, az ékszer státusszimbólum is, a családi vagyon része, forgótőke. Krisztus után 500 körül elindultak Nyugat felé a cigányok ősei a Közel-Keleten, majd a Bizánci Birodalmon keresztül Európába. Ehhez az ékszerek is biztosították a közösség megélhetését. Ami személy szerint engem illet: anyunak volt egy óriási csalódása. Csináltatott egy ékszert, de az ékszerésztől nem azt kapta, amit szeretett volna. Elkezdtem gondolkodni, hogy én miért ne készíthetnék ilyen darabokat. Hol lehet ezt megtanulni? Kitanultam, tizenöt évig volt egy nagyon jól menő műhelyem, anyukánk polírozott, Helena a vevőkkel foglalkozott. Később itt, meg sokfelé az országban fiatalokat mentoráltam, tanítottam, hogyan kell ékszert készíteni, foglalkozásokat, tanfolyamokat tartottam. Emellett, mivel a roma gyerekeknek nem nagyon volt, ami nekik, róluk szól, tizenkét évig adtam ki a Glinda című kiadványt, amely egy roma népismereti magazin mesékkel, rajzokkal, képregényekkel.

hot!: Volt saját egzisztenciád. Mi vitt tovább a divat irányába?

Varga Erika: Én egy büszke identitást, tartást kaptam a közösségemtől. Az iskolában viszont az utolsó padba ültettek, volt, aki csúfolt. Édesanyám bejött az iskolába, és elrendezte, amit kellett. Kovács Zoltánné harmadikban-negyedikben tanított. Igazi pedagógus. Kiállított minket az osztály elé a csúfolódóval, őt megbüntette, nekem meg azt mondta, legyek büszke egész életemben arra, aki vagyok. Ami a roma viseleti kultúrát illeti, azt nem ismerték. A magyar népviseleti könyvekben nem szerepelt. Ebből a nem létező kultúrából jutottunk el a Ro­ma­ni Design alapításától a divatszektori szerepléseken át a múzeumi kiállításokig és az akadémiai katedráig. Tudtam, hogy csak úgy tudunk változást generálni, ha a társadalom felső rétegeinek tagjait érzékenyítjük azzal, hogy viseljenek Ro­ma­nit. Ehhez megfelelő minőségben kell alkotni, következetesen kommunikálni és ugyanazt a történetet képviselni minden területen.

Varga Erika kislánya, Csókica igazi ajándék

hot!: A Romani Designt nem csupán itthon ismerik, hanem Európa nagyvárosaiban, távol-keleti divatfővárosokban és Indiában is. A gyökereiteket is keresed?

Varga Erika:

Így könnyű kirekeszteni, bántani. Értékként kellene kezelni, megbecsülni, mentorálni, esélyt adni, megfelelő módon kommunikálni vele. Harmadszor jártam idén Indiában, a húgom először; nagy élmény volt neki is, hogy láthatta, honnan jöttünk Európába, Magyarországra.

hot!: Miközben tanultál, betöltötted a népedért vállalt missziódat, férjhez is mentél. Hány éves voltál akkor?

Varga Erika: Huszonkettő. Ez a mi kultúránkban nem olyan korai; már 16 évesen volt kérőm, de a család tudomásul vette, hogy tanulni akarok. A férjem szociológus, pedagógus végzettségű, dunántúli lovári családból származik. Ő fordította a meséket az általam szerkesztett kétnyelvű gyerekfolyóiratban.

hot!: Van egy szép örökbe fogadott kislányotok, Csó­ki­ca. Tudja, hogyan került a családba?

Varga Erika: Négy és fél éves volt, amikor az anyukája lettem. Jártuk az orvosokat, magánklinikákon is sok megaláztatásban volt részem. Sokan egészen kicsi gyermeket szeretnének örökbe fogadni, majd sajnos nem mondják el neki, de a családnak sem, hogy cigány a gyermek. Rengeteg lelki sérülés lesz ennek a következménye. Mi hét évet vártunk Csó­ki­cám­ra. Két értelmiségi roma ember… „Adj egy csókot, egy csókicát” – ezt mondogattam a kislányunknak, így lett ez a beceneve. Tudja, hogy örökbe fogadtuk. Nagyon okos kislány. Éles eszű és jó stratéga: belemegy egy szituációba, és azonnal átveszi az irányítást. Talpraesett kislány, Isten jókedvében teremtette…