Szerdán vették őrizetbe azt az amerikai férfit, aki több, mint 10 éven keresztül nem fizette a közterheket. Saját védelmében azt mondta, rá nem vonatkoznak az emberi törvények, csak Istennek tartozik elszámolással.
Nyolc évig kellett titkolnia szenzációs találmányát Gótzy Andrásnak – eddig tartott a lebegés és levegőben mozgatás illúzióját keltő kirakatának szabadalmaztatása. A férfi trükkje a napokban az Apple-nek hozott sikert.
Egy holland tinilány egyedül hajózta körbe a Földet, ezzel ő a legfiatalabb, aki képes volt erre. A Guinness mégsem jegyzi be a rekordot, nehogy veszélyes kalandokra ösztönözze az ifjúságot.
Ugrálnak az autók között, átrohannak a villamos előtt, lelökik a másikat a járdáról a fegyelmezetlen gyalogosok. Sokan nincsenek vele tisztában, de ahogy a gyorshajtókat, úgy őket is megbüntetheti a rendőr akár 30–50 ezer forintra.
A szomszédos Ausztriába látogatott Arnold Schwarzenegger. Ezernyi osztrák rajongó várta, ő mégis két magyar kisfiút tüntetett ki figyelmével. A helyiektől férfierőt növelő olajat kapott.
Bár januárban javított tavaly őszi eredményén, még mindig nem talált magára a hazai értéktőzsdén a Mol. Így a kormány tavaly nyári befektetése továbbra is veszteséges.
Megdöbbentő őszinteséggel beszélt fiatalkori élményeiről Vlagyimir Putyin. Az orosz miniszterelnök azt is bevallotta: egy építőtáborban szexelt is kolléganőjével.
Döbbenetes gyanú kínozza az olasz luxushajó-tragédia magyar áldozatának családját: Fehér Sándort halála előtt leütötték? Sérülései ugyanis erre utalnak. A boncolás eredményét valószínűleg ma kapja meg a család.
A Forbes-lista számos jelese tekinthető félanalfabétának, hisz még az általános iskolát sem fejezte be. Ez azonban egy csöppet sem zavarta őket abban, hogy mesés vagyonra tegyenek szert. Ötödik rész, Kirk Kerkorian
Kézigránátot robbantottak vasárnap a fővárosban, egy Bonyhádi utcai társasház előtt. A lakók szerint a házban lakó építési vállalkozó, U. J. éppen akkor akart kijönni a garázsból, amikor a detonáció bekövetkezett.
A Vadasparkban január 2-án született egy lámacsődör; az esztendő első állatkerti jövevényének elnevezésére névpályázatot írt ki az intézmény, melyre összesen 306 javaslat érkezett.
A Forbes-lista számos jelese tekinthető félanalfabétának, hisz még az általános iskolát sem fejezte be. Ez azonban egy csöppet sem zavarta őket abban, hogy mesés vagyonra tegyenek szert. Negyedik rész, Carl Lindner Jr.
A Forbes-lista számos jelese tekinthető félanalfabétának, hisz még az általános iskolát sem fejezte be. Ez azonban egy csöppet sem zavarta őket abban, hogy mesés vagyonra tegyenek szert. Harmadik rész, Francois Pinault.
A Forbes-lista számos jelese tekinthető félanalfabétának, hisz még az általános iskolát sem fejezte be. Ez azonban egy csöppet sem zavarta őket abban, hogy mesés vagyonra tegyenek szert. Második rész, Sir Richard Branson.
A Forbes-lista számos jelese tekinthető félanalfabétának, hisz még az általános iskolát sem fejezte be. Ez azonban egy csöppet sem zavarta őket abban, hogy mesés vagyonra tegyenek szert. Első rész, Amancio Ortega
A telepen tartott kutyák egyötöde került új gazdához tegnap a Bors örökbefogadó napon. Nem csoda, hogy a segítők és a sztárvendégek is eredményesnek értékelték a gazdikereső rendezvényt.
Kora reggeltől alkonyatig terepen van. Nem akar elmulasztani egy pillanatot sem. A világ legjobb természetfotósa immár a Costa Rica-i esőerdőkben is otthonosan mozog, az állatoktól nem fél, de a kajmánok lakta folyóban azért nem fürdött meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.