Igazi szerelem: 46 órán belül férje után halt a fiatal nő

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 29. 15:00
Tragikus sorsot szánt az élet egy fiatal brit párnak. A 34 éves férj és 29 éves felesége két nap leforgása alatt hunytak el. A lány rákban halt meg, férje azonban rejtélyes módon, egy váratlan szívleállás miatt hunyt el.
Bors

Neil és Tina Carruthers 2010-ben házasodtak össze, de már az anyakönyvvezető előtt állva tudták, hogy kapcsolatuk nem tarthat örökké - írja a Daily Mail. Tinának ugyanis korábban súlyos rákbetegsége volt, amiből bár felépült, az orvosok szerint bármikor visszatérhetett.

Neil szülei eleinte nem is támogatták a fiúk döntését, mert féltették. Ki vállal magára önszántából ekkora felelősséget? - kérdezték. Neil azonban azzal érvelt, hogy az ember nem úgy házasodik, hogy kikéri a párja orvosi papírjait, ha szereti hát szereti akkor is, ha előre tudja, nem lesznek évtizedekig egymáséi.

Sajnos az orvosoknak igaza lett, Tina szervezetét kilenc hónappal az esküvő után ismét megtámadta a rák, ezúttal az agyába fészkelt. Az ifjú szerelmesek ahogy megtudták a diagnózist, még magasabb hőfokon égtek.

Bejárták a világot, sport és kulturális eseményeken vettek részt. Éltek, amennyit élhettek. A betegség utolsó stádiumában Tina már beszélni sem tudott, de ez sem zavarta Neilt.

A fiú azt mondta az anyjának, hogy bár a felesége száját nem hagyják el szavak, a szemével többet beszél hozzá mint bárki ezen a világon. Tina állapota egyre romlott, augusztus elején már mozdulatlanul feküdt az ágyában.

A férje a bibliából olvasott fel neki. 11-én Neil felkelt az ágy mellől, kisétált a szobából, az ajtó előtt összeesett és meghalt. Az orvosok szerint hirtelen szívleállás végzett vele. Erről Tina már nem tudhatott, mert nem volt kapcsolata a világgal. Negyvenhat óra múlva ő is örökre lehunyta a szemét.

A fiatalok családjai szerint ennél boldogabb fordulat nem is jöhetett volna a szerelmükben, hiszen újra együtt vannak és immár örökké.  

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.