Gigantikus tengeri szörnyet fogott a horgász - fotóval

hal
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 28. 16:30
Még a halász is elképedt annak a halnak a méretén ami a skót partoknál akadt a horgára. A vízből egy 230 kilós állat került elő.
Bors

Már nem kell a japán partokhoz  utaznia Angus Campbellnek, hogy hatalmas tonhalat fogjon. A férfi már régóta bizonygatta, hogy lakhelyéhez közelebb, Skócia partjainál is lehet horogra akasztani ilyen nemes zsákmányt, és ezt most be is bizonyította. Egy 230 kilós, kék-úszójú tonhalat fogott ki ugyanis az Atlanti óceánból. Campbell több mint egy órán keresztül fárasztotta a halat, míg végül sikerült a hajójára húznia.

– Nagyon kimerítő volt a fárasztás, szinte rá kellett görnyednem a botra. Már régóta tudtam, hogy ezeknél a partoknál vannak hatalmas halak, s ez most be is bizonyosodott. Még visszajövünk ide – nyilatkozta a Daily Mailnek Campbell, aki a százezreket érő óriástonhalat a piacon nem adhatta el, így az értékes és ízletes húsát barátai között osztotta szét.

A tonhal húsa egyébként annál drágább, minél pirosabb. Egy 202 kilós példány nemrég 46 millió forintért kelt el. 

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.