Aktuális

Kilövési engedélyt adtak ki egymásra a magyar pártok?

M. K. R.

Létrehozva: 2013.09.28.

Egy kampányháború kezdetének értékeli a politológus a szombathelyi drogbotrányt. Az MSZP szerint Lazáry Viktor kábítószert szippant fel. A Bors által megkérdezett magánnyomozó nem venne mérget a bizonyíték hitelességére.

Még háromnegyed év hátra van a 2014-es választásokig, de már beindult a politikai adok-kapok. Csütörtökön a szombathelyi MSZP vitt be egy igen kemény balegyenest, amikor a helyi frakcióvezető Czeglédy Csaba egy felvétellel a birtokában feljelentést tett a rendőrségen. Czeglédy az ATV-nek úgy nyilatkozott: Lazáry Viktoron kívül több fideszes politikusról is tudja, hogy drogfogyasztó. Czeglédy hozzátette: nemcsak a politikusokat, hanem a nekik kábítószert eladó árust is megnevezte a zsaruknak. Czeglédy szerint a drogfogyasztást rögzítő felvétel az alpolgármester irodájában készült.

Önként pisilt

Tegnap reggel Lazáry önkéntes drogtesztnek vetette alá magát  a szombathelyi Markusovszky kórházban. A vizsgálatot Hadarits Ferenc osztályvezető főorvos végezte el, melynek eredménye negatív lett, szervezetében nem találtak sem kokaint, sem morfint, sem THC-t. Lazáry szerint a szocialisták folytatni akarják lejárató hamis fényképekkel, videofelvételekkel, hangfelvételekkel és ha kell, hamis tanúkkal. Az MSZP szerint ugyanakkor a tegnapi drogteszt semmit sem bizonyít. Lazárynak nem vizeletmintával kellene bizonyítania ártatlanságát, hanem hajmintával, mert abból egy évig is kimutatható a drog.

Szobában az ellenség

A Bors kíváncsi volt: milyen előkészületeket igényel egy rejtett kamerás felvétel elkészítése? Jung József, a Leleplez Magánnyomozó Iroda tulajdonosa szerint manapság könnyű beszerezni kis méretű kamerát. – 7–8 ezer forintért is kapható autókulcs méretű kamera, a még kisebb szerkezetekhez néhány százezer forintért lehet hozzájutni – magyarázta a szakértő.

– Ha a felvételek eredetiek, akkor feltételezem, hogy a kamerát egy olyan személy helyezte el, akinek napi bejárása van oda. Lehet, hogy több kamerát is elrejtett és többször próbálkozhatott, mire a képsorokat rögzíteni tudta. Vannak mozgásérzékelő szerkezetek, ezek önmagukat aktiválják. Ugyanakkor számomra kérdéses a felvétel hitelessége. Fekete-fehér, rossz minőségű, elmosódva látszódik az arc. A mai eszközök jó felbontású, színes képeket készítenek, könnyen lehet, hogy ezt a felvételt direkt manipulálták, és nem is az alpolgármester látható, hanem egy hozzá hasonlító személy játssza el a szerepét.

Rendőrségi hírzárlat

Megkerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot is. Arról érdeklődtünk: indult-e az ügyben büntetőeljárás? Leibinger Eszter szóvivő lapunkkal közölte: a büntetőeljárás nyomozási szakaszában nem adhatnak tájékoztatást.

Dr. Magyar György jogász a Borsnak elmondta: a rendőrségnek 3 napon belül kell döntenie arról, hogy indít-e nyomozást. A hatóságnak az is módjában áll, hogy feljelentés kiegészítést rendeljen el, amelynek határideje 15 nap.

Gyalog után vezér?

Kiszelly Zoltán politológus szerint a szombathelyi eset akár egy eszközökben nem válogató választási kampányt is elővetíthet. – Meglátásom szerint a szombathelyi ügy egy próba, egy teszt. Ha bebizonyosodik a megvádolt politikus bűnössége, ha beválik a lejáratókampány, akkor a pártok tavasszal már nem csak gyalogokra, hanem tisztekre is kiadhatják a kilövési engedélyt.

De amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, tehát ha az egyik oldal negatív kampánnyal él, nyilvánvaló, hogy az ellentábor is hasonló eszközökhöz nyúl. Európában egyébként nem jellemző a nagy néppártokra a lejárató kampányok alkalmazása, ez inkább a kisebb pártok sajátja – tette hozzá a szakértő.

Kenyér helyett cirkusz

– Mivel a politikai erők mindkét oldalon nehezen mernek ígérni a jelenlegi gazdasági környezetben, sokkal gyakrabban jelenhet meg a voksokért folytatott harcban a negatív, a másik oldalt lejárató kampány – állítja Boros Tamás politikai kommunikációs szakértő, a Policy Solution igazgatója. Az ilyen támadásoknál igyekeznek a felek a másik gyenge pontjára hatni, ezt mutatja a szombathelyi alpolgármester drog-ügyének bizonyítására kiírt egymillió forintos sikerdíj is.

– Ebben az ügyben is az a legkényesebb, hogy a drogvádakkal illetett politikus egy olyan kormányerőhöz tartozik, amely nem társadalmi problémaként kezeli a kábítószer-fogyasztás kérdését, hanem kriminalizálni igyekszik, úgy beállítva, mintha ilyen szörnyű bűnt csak a liberális politikai ellenfelek soraiban követhetne el valaki.

Megbocsát a nép

A hazai politikában tulajdonképpen új elem, hogy egy tisztségviselő életviteli botránya nagy port kavar fel. – Azt még nem lehet tudni, hogy vajon egy ilyen ügy többet árt-e a politikusnak, mint például egy korrupciós ügy – állítja Boros Tamás. – Azt viszont látni kell, hogy a hazai választókat tulajdonképpen eddig még semmilyen sötét ügy nem tudta eltéríteni pártpreferenciájuktól. Ha a kábítószer-fogyasztáson kapott politikus kiáll és azt mondja: „igen, ezzel a problémával küzdök, de ez nem hat a munkámra, azt tisztességesen elvégzem”, talán már az is lehetőség lehet nálunk a túlélésre.

Rúdon pörgő jobbikos

Nem a szombathelyi drogügy az első a lejárató kampányok sorában. Papcsák Ferenc egykori elszámoltatási biztos politikai karrierje ellen már akkor is intéztek támadást, amikor kiderült, hogy a lepukkant polgármesteri hivatali vécék használata helyett építtetett irodájához egy új illemhelyet. A rötyibalhé viszont nem volt elég, jöhetett a mikrofon.

A kedden kipattant botrány olyan színben tünteti fel Papcsákot, mint akinek regnálása alatt a hivatali épületek felújításainak költségéből 20 százalékot kell visszaosztani a döntéshozóknak. Ily módon pedig már 100 milliós összeg halmozódott fel – mesélte egy titkos hangfelvételen egy építési cég vezetője az alpolgármesternek. Papcsák feljelentést tett az ügy miatt.

Sokkal kisebb hal a palettán Jeszenszky Sándor, az Élet Menete napjára Adj Gázt! címmel motoros felvonulást szervező jobbikos képviselő. Neki azonban elevenébe talált az Anonymous hacker csoport, amikor olyan fotókat loptak ki számítógépéből, ahol a nemzeti érzelmű, egykori jobbikos önmagát kényezteti egy szál semmiben egy tükrös színpad előtt.

Mindent tudott Bogád „Zutyu” Zoltán, az Együtt 2014 aktivistájának magán-telefonbeszélgetéséről Zsigó Róbert bajai polgármester (és Fidesz szóvivő), aki a csevej részleteiről be is számolt a városi közgyűlésen. Az egyik országos portál újságírójaként tevékenykedő Zutyu viszont feljelentést tett az idézet miatt, mert állítja, hogy a beszélgetés részleteit nem hallhatták körülötte, főként beszélgetőpartnere kijelentéseit nem. Vagyis vélhetően lehallgatták.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek