Gyerekével együtt akart meghalni a rakparton talált kisfiú anyja

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 28. 17:02
Gyermekével együtt akart meghalni az a nő, akinek egyéves kisfiát pénteken kora este találták holtan Budapesten, a budai alsó rakparton. A rendőrség kezdeményezte a nő előzetes letartóztatását és soron kívüli elmeszakértői vizsgálatát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton honlapján.
MTI

A közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi kapitányságán pénteken kora délután jelentette be egy III. kerületben elő nő, hogy a vele egy háztartásban élő egyéves unokája eltűnt. A nagymama elmondta, hogy lányát, a gyermek anyját, egy fővárosi egészségügyi intézmény pszichiátriai osztályán kezelik, de unokája nincs vele. A rendőrök azonnal keresni kezdték a gyereket.

A kutatással párhuzamosan a rendőrség bűnügyi bevetési osztályának nyomozói - orvosa jelenlétében - meghallgatták a pszichiátriai osztályon visszatérően kezelt nőt. A 35 éves L. Katalin Tímea elmondta, hogy legkisebb gyermekével együtt meg akart halni. Csütörtökön "fiát átkarolva a Dunának ment, őt azonban az Úristen nem fogadta magához, ezért kiment a partra, gyermekét viszont a vízben magára hagyta" - idézte a rendőrség a nő szavait.

A nő nem tudta megjelölni a helyet, ahol a folyóba gyalogolt, mindössze egy közeli étteremre, fás, bokros területre, közeli panelházakra emlékezett. A rendőrök pénteken délután fél 5-kor a III. kerületi Slachta Margit rakparton, a hullámtörő kövek között találták meg a gyermek holttestét. A soron kívül, igazságügyi orvosszakértő bevonásával elvégzett boncolás elsődleges megállapítása szerint a gyermek vízbe fulladt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya L. Katalin Tímeát tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. A nő őrizetbe vétele ellen nem tett panaszt, a bűncselekmény elkövetését elismerte, a vallomástételt azonban megtagadta - olvasható a rendőrségi közleményben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.