Víz alá merülés miatt bekövetkezett fulladás okozta annak az egyéves gyermeknek a halálát, akinek a holttestét pénteken találtak meg a budai rakpart hullámtörő kövein. Mint a Bors beszámolt róla, a nagymama jelentette be a kis Milán eltűnését. A rendőrség most már ismeri a szörnyű eset részleteit is. A 35 éves L. Katalin Tímea belegyalogolt a vízbe fiával, és hagyta megfulladni a levegőért kapkodó gyereket.
– A nő a kihallgatásán elmondta, hogy csütörtökön legkisebb gyermekével együtt meg akart halni. Fiát átkarolva a Dunának ment, őt azonban elmondása szerint az Úristen nem fogadta magához, ezért kiment a partra, gyermekét pedig a vízben magára hagyta – mondta lapunknak Bognár Kinga, a BRFK szóvivője.
A pszichiátriai osztályon többször is kezelt nő előzetes letartóztatását indítványozta a rendőrség, valamint kérte soron kívüli elmeszakértői vizsgálatát is. A nőt ember-ölés bűntettének gyanújával őrizetbe vették.
Lapunknak sikerült megtalálnia az anya egyik szomszédját, aki elképesztő dolgokat mesélt a nőről és családjáról. – Egy agresszív, rendkívül ijesztő tekintetű nőt képzeljenek el – mondja lapunknak Sz. Mária, aki kéri, hogy a teljes nevét ne írjuk le. – Az asszony két hónapja dobhatta ki a lakásból az élettársát, akivel állandóan veszekedtek az utóbbi időben.
A nő 13-14 év körüli fia egyszer az ablakon akart kiugrani, mert nem bírta elviselni ezt a feszült légkört. A 15 év körüli lánya pedig korábban már két hónapra elköltözött tőlük. Ennek a szerencsétlen egyéves kisfiúnak sem viselte gondját rendesen. Volt, hogy egész nap csak sírt a pici. Amikor még terhes volt vele, itt, a ház előtti padon itta a bort, meg a feleseket – mondja Mária, akit egyszer meg is fenyegetett a nő, amikor kicsit hangosabban hallgatták
a rádiót.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.