Két embert gázolta halálra egy személyvonat hétfő reggel Kengyel és Tiszatenyő között - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Õrizetbe vett a rendőrség egy 44 éves eleki férfit, aki két nappal ezelőtt egy bottal olyan súlyosan bántalmazta egy ismerősét, hogy az súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője...
A világon Szingapúrban éri meg leginkább országot vezetni, legalábbis ha összehasonlítjuk a világ állam- és kormányfőinek fizetését. Meglepő módon Barack Obama a dobogóra sem fért fel.
Életét vesztette egy argentin motoros a Dakar-rali első szakaszán. Az argentin motoros tavaly is indult a viadalon, akkor a hatodik szakaszon adta fel a versenyt - bukás miatt.
Egy halálközeli élménye fordította Müller Pétert, a Madách Színház egykori dramaturgját és drámaíróját a spirituális tanok felé. 2003 óta megjelent műveiből több százezer példány talált gazdára. Õt kérdeztük az új év hajnalán, mire számíthatunk idén.
Elrontották a restaurátorok Leonardo da Vinci egyik ötszáz éves remekművét, amely a kelleténél jobban kivilágosodott – állítják felháborodott művészettörténészek. A botrány egyre dagad.
A köztársasági elnök ezúttal nem a Sándor-palotában, hanem az Országházban mondta el újévi köszöntőjét. Orbán Viktor is beszédet intézett a magyarokhoz – ő a Facebookon.
Benn Norris számára nem csupán nevettető játék, ha megcsiklandozzák, sokkal több annál. Az egyéves fiú légzése rendszeresen leáll alvás közben, és anyja csak ezzel a módszerrel tudja újraindítani.
Új év, új árak – ez már nem újdonság. Idén azonban tényleg az élet minden területe drágul, köszönhetően az ÁFA-emelésnek. Sőt, van, ahol még ezen felül is emelnek. A Bors összegyűjtötte, mi, mennyivel drágult január elsejével.
Több tízezer ember szórakozott szilveszter éjjelén országszerte az utcákon, a fővárosban a Vörösmarty téren és a Váci utcában, valamint a Blaha Lujza téren köszöntötték ezrek az új évet.
Vérbe fagyva talált rá férje egy 35 éves szigethalmi asszonyra az év utolsó napjának reggelén. A fiatal anyukát meggyilkolták, de azt majd a boncolás dönti el, pontosan mi okozta a halálát.
Potenciális szemtanúként vigyáz a brit rendőrség egy 12 éves Wolverhamptonban élő kisfiúra. Nem kizárt, hogy végignézte, ahogyan az anyját lemészárolják.
Megdöbbentő videó került fel az internetre az Irakban szolgáló amerikai katonák hétöznapjáról. Az egyenruhások ugyanis merő szórakozásból cafatokra robbantanak egy békésen szaglászó kiskutyát, majd hangosan röhögnek a találaton.
Öngyilkos lett egy szolgálaton kívüli szerb rendőr, miután elütött egy gyalogost. Az elgázolt nő nem halt meg, és a hírek szerint nem is biztos, hogy vétkes volt a zsaru.
Az indiai városban, Kolkatában állandó életveszélyben kelnek át a hídon. Nem a vandálok, vagy a fémgyűjtők tették tönkre és még csak nem is az idő vasfoga látszik meg rajta, hanem az emberi köpetek okozta korrózió.
A Fülöp-szigeteken búcsúztatták a legvadabbul az óévet, ott ugyanis az ünneplés veszélyeire figyelmeztető kampány ellenére közel ötszáz ember sérült meg, egy férfi pedig meghalt.
Félelmetes azt látni, mennyire be van programozva a legtöbb ember. Amikor hátrafordulva látják, hogy csak egy csengő bicikli nélkül, ugyanúgy félrehúzódnak. Lehet, hogy nemcsak egy biciklicsengő teszi ezt az életedben?
Ha tél, akkor jeges Duna-átúszás, ám előtte nem árt egy kis bemelegítés. Idén is így tette a népszerű úszás-népszerűsítő Schirilla György, aki ezúttal a tapolcai Malom-tó vízébe hívta a hidegfürdőzés kedvelőit.
Diane Franklin élete majdnem 20 éve szomorúsággal teli. Fia ugyanis egy baleset következtében súlyos agykárosodást szenvedett. Senki, még az orvosok sem számítottak arra, hogy Simon valaha is képes lesz beszélni.
Neeraj Kumar története inkább szomorú, mint érdekes. A 14 éves Utter Pradesh-i fiút azért gyilkolták meg, mert ugyanazt a nevet viselte, mint magasabb kasztbeli névrokona.
Elképesztő gyorsasággal változik k.rül.ttünk a világ, s ez akkor tűnik szembe igazán, amikor kinyitunk egy régi fényképalbumot. Mint E. Várkonyi Péter fotóriporter, aki harminc évvel ezelőtti képeit rendezve talált néhány érdekességet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.