A XI. kerületi rendőrkapitányságra egy férfi szólt be, mondván? szemtanúja volt annak, hogy egy fiatal férfi bántalmaz egy nőt az Üllői és a Viola utca sarkán - írja a police.hu. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol meg is találták a sérült nőt, aki elmondta: az ismeretlen férfi minden előzmény nélkül esett neki a semmiből, és megtámadta: ököllel többször is arcon ütötte, ezek után pedig elmenekült.
A rendőrök a sérült nőt beültették a kocsijukba, és elindultak vele a Mester utca felé, ahol a sértett fél felismerte támadóját: a férfi éppen az utcán sétálgatott. Azonban, ahogy meglátta a rendőrautót, a férfi futni kezdett, de nem sikerült meglépnie, a rendőrök fél kilométer után elfogták.
Kiderült, hogy a 24 éves támadónak, B. Vilmosnak nem ez volt aznap az első támadása: nem sokkal korábban egy másik nőt a földre lökött, majd összerugdosta. A férfi olyan brutálisan verte össze áldozatát, hogy az súlyos sérüléseket szenvedett.
– A XI. kerület Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 24 éves B. Vilmos ellen. Az illetékes bíróság február 2-án elrendelte B. Vilmos előzetes letartóztatását - tájékoztat a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.