Bár figyelmeztette a londiner a szingapúri szállodában, hogy ne hagyja nyitva a hotel ablakát, Roni nem vette komolyan a kérést. Aztán a fürdőből kilépve halálra rémült: egy majomcsapat fosztogatta a komáromi lány szobáját.
Hollande Citroënnel, Obama Cadillackel jár. Orbán Viktor a Volkswagen kisbuszára esküszik. A világ vezetői körében a német márkák, a Mercedes és az Audi hódít. Putyin most építtet magának kocsit.
Látványos, de haszontalan kísérlettel ütötte agyon idejét öt harvardi egyetemista: hőlégballonnal hamburgert küldtek az űrbe. A vállalkozás sikeres volt, a szendvics épségben visszaért a Földre.
Péntekig kellene Attilának rendeznie 0 forintos tartozását a Dél-Pest Megyei Víziközműnek. Az Üllőn élő férfi el is ballagott a szolgáltatótól kapott sárga csekkel, hogy adósságát befizesse, de a postán nem engedték, hogy hátralékát kiegyenlítse.
A terrorelhárítók vonultak ki tegnap délután Zagyvarékas egyik kis utcájába, miután bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy az egyik körzeti megbízott túszul ejtette két gyermekét.
A nyílt pályán, menet közben állt meg egy mozdonyvezető szíve. Az 54 esztendős masiniszta gépe súlyos tragédiát is okozhatott volna, ha nincs véletlenül éppen kísérő a szerelvényen.
Meglepő vallomást tett ítélethozatal előtt dr. Ny.-né S. Andrea. Az emberöléssel vádolt pedagógus állítja: férje saját magát szurkálta össze és gyújtotta fel. De pontosan nem tudja, hogy mi történt, mert nem látta a nagy füstben.
Mindenáron vissza akart kerülni a börtönbe B. József, s ezt hangoztatta is – értesült a Bors. A Szita Bence megölésével gyanúsított férfi korábban körbelocsolta benzinnel élete párját és felgyújtással fenyegette.
Nem békés imádsággal rendezte el a köztük lévő viszályt két pap. Az ausztrál lelkipásztorok ugyanis ököllel ütötték egymást, majd a kavarodásban egyikük leharapta „testvére” fülét.
Sir David Frederick Attenborough brit természettudós, az ismeretterjesztő tévéműsorok egyik úttörője a végveszélybe került állatfajokra fókuszál. Legújabb dokumentumfilmje viszonylag ismeretlen teremtményeket mutat be.
Édesapjuk mentette meg annak a két kislánynak az életét, akik vasárnap délután szén-monoxid-mérgezést szenvedtek Budapesten, a XI. kerületben – tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-t.
Súlyos sérülést okozott egy férfinak egy meglőtt szarvas Sümeg-Jánosmajornál vasárnap - tájékoztatta a mentőszolgálat Veszprém megyei mentésvezetője az MTI-t.
Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett egy ötéves kislány, akire sírkő zuhant rá a szerepi temetőben vasárnap délután - közölte Szentgyörgyi János, a debreceni Kenézy kórház szóvivője az MTI-vel, megerősítve a TV2 és az RTL...
Katonai egyenruhába öltözött támadók megölték a guineai pénzügyminisztert; a merényletet azzal hozzák összefüggésbe Conakryban, hogy a tárcavezető egy nagy jegybanki csalást leplezett le.
Aggódott a szomszéd, amikor az idős szerb házaspárt nem látta reggel az udvaron. Kiderült, joggal, mert miután körbejárta a házat és minden ablakon benézett, a fürdőszobai látványt inkább elfelejtené.
Azért kereste fel orvosát egy idős német férfi, mert minden ok nélkül felpüffedt a hasa. Kiderült, nagyon jól tette, hogy kórházba ment, bár nem ártott volna, ha korábban lép a tettek mezejére.
Eltűnt magyar állampolgárt keresnek egy hete a lengyel Tengermellék nyugati részében - erősítette meg vasárnap az MTI értesüléseit Kónya Katinka varsói magyar konzul.
Nyakunkon a nagy ünnepi bevásárlóroham, indulnak a karácsonyi bronz-, ezüst- és aranyvasárnapi akciók. Nem árt, ha tudjuk: legális és tisztességtelen ajánlatokkal és módon egyaránt csábíthatnak bennünket az üzletek.
Első ránézésre Katie és Arin átlagos szerelmespárnak látszik, de a kötelék szorosabb köztük, mint gondolnánk. A fiú lánynak született, a leányzó pedig kisfiúként látta meg a napvilágot.
Erős földrengés rázta meg vasárnap Mianmar középső és északi részét, a helyi média szerint legalább öt halálos áldozata van a földlökésnek, és károk is keletkeztek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.