A világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a Science adta hírül, hogy svájci és magyar kutatócsoportok áttörést értek el az influenzavírus kutatásában. Magyar részről a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Horváth Péter vezette csoportja működött közre. Olyan gént fedeztek fel, amely forradalmasíthatja az influenza elleni gyógyszerek fejlesztését.
– Az influenzavírus a sejtbe jutva olyan szemétkapszulának álcázza magát, amit a sejt kicsomagol, így továbbfertőz. Nekünk azt a gént sikerült megtalálni, amit ha kikapcsolunk, a vírusnak nem sikerül kicsomagolni magát, vagyis nem fertőz – egyszerűsítette le felfedezésük lényegét a kutatócsoport vezetője.
Adatokat analizáltak, speciális mikroszkópokkal kerestek megoldást, végül az eredményeket állatkísérletekkel igazolták.
Horváth Péter megjegyezte: az influenzát azért találták érdekes témának, mert ugyan nem a legsúlyosabb, de gazdasági szempontból a legdrágább betegség, hiszen a munkaképes lakosság nagy részét képes ledönteni a lábáról. Konkrét gyógyszer ráadásul nincs ellene, a védőoltásokat módosított vírusokból állítják elő, hogy beindítsa az emberi szervezet védekezését.
Az alapkutatást tehát a zürichiek és a szegediek elvégezték, most a gyógyszergyárak következnek, hogy 5–10 év alatt több milliárd dollárból kikísérletezzék az emberi orvoslásban használható gyógyszert. Ez áttörést jelenthet az olyan A típusú influenza terápiájában, mint például a télvégi járványos megbetegedés, a madárinfluenza vagy a H1N1.
A kutatócsoport 33 éves vezetője elárulta: a szegedivel párhuzamosan Helsinkiben is alapított egy kutatócsoportot; a rákgyógyításban kifejlesztett gyógyszereket tesztelnek új területeken. Tervük, hogy személyre szabott medicinát kísérleteznek ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.