Döbbenetes dolog miatt perelte be tini szeretőjét

tinilány
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 02. 12:00
A dúsgazdag férfi hihetetlen pénzeket költött ajándékokra, de mire elvált, a 33 évvel fiatalabb lány már talált magának mást.
Bors

Nem mindennapi dolog miatt perel egy 50 éves hongkongi férfi. A meglehetősen tehetős Csang évekkel ezelőtt szeretett bele egy 17 éves lányba (azt a Shanghaiist sem említi, hogy a lány akkor volt 17, vagy most, de gondoljuk az előbbi, különben a fickó már rég rács mögött lenne kiskorú megrontásáért), és minden jóval elhalmozta, hogy ezzel próbálja megnyerni magának.

Többször adott neki komolyabb összegeket, de autót is vett neki, miközben ő maga még házas volt. Aztán végül elvált, de amikor megkérte fiatal szeretője kezét, jött az igen komoly pofára esés: a lány nemet mondott, mert részéről véget ért a szerelem.

Kiderült, hogy közben férjhez ment, és áprilisban már gyermekük is született. Dúsgazdag hódolója érthető módon igen csalódott volt, és az még ma is, elvégre hihetetlen összegeket költött arra, hogy megvásárolja a szerelmet. Úgy döntött, perelni fog, méghozzá majdnem 150 millió forintnak megfelelő amerikai dollárra.

A lány viszont azzal védekezik, hogy ő cserébe a fiatalságát és a szépségét adta. A végső döntés folyamatban van.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.